hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Újabb kórházban vizsgálódnak

Az Uzsoki utcai után a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórházban is morfium-túladagolás miatt vizsgálódnak a hatóságok. Egy asszony jelentette fel még 2009-ben az intézményt gyermeke halála miatt, az ügyben azonban csak most rendeltek el feljelentéskiegészítést. Az Uzsokiban 2005 és 2007 között történt 100 gyanús haláleset, az ügyben hétfőn több betegszállítót is kihallgatott a rendőrség.

A fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórházban kezelték azt a 18 éves lányt, akinek halálát – édesanyja állítása szerint – nem javasolt kábítószerek túladagolása is okozhatta. A nő azt mondja: gyermekét bélelzáródással szállítottak be, először egy bőrön át felszívódó gyógyszertől kapott légzési sokkot, majd morfiummal csillapították a fájdalmát. Kövérné Sövegjártó Mária szerint az ő tiltásuk ellenére kezdték el titokban adagolni a lánynak intravénásan a morfiumot.

A Hír TV hiába kereste a kórházat, az anya állításaira nem reagáltak. A halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt indított nyomozás a szülők szerint elakadt. Fordulatot a feljelentéskiegészítés hozhat. Ezt napokkal az Uzsoki kórházban kirobbant morfium-túladagolási botrány után rendelte el az ügyészség.

A BRFK Teve utcai szákházába folyamatosan idézik be az Uzsoki Utcai Kórház dolgozóit. A kórház jogi képviselője azt mondja: hétfőn a betegszállítókat hallgatták ki a nyomozók, a következő napokra pedig az orvosokat idézték be tanúként.„A kórház különböző alkalmazottairól és munkatársairól van szó, úgy tudom olyanokról is, akik már nem dolgoznak az Uzsokiban, de az ominózus 2005-2006-os időszakban ott dolgoztak” – mondta Magyar György.

A kórház jogi osztályától még hétfőn is kapott iratokat a rendőrség. Az eltűnt kórlapokat azonban továbbra sem találják: 2005-ből 6, 2006-ból 28, 2007-ből pedig 12 elhunyt személy anyaga hiányzik. A gyanús halálesetekről egy orvos számolt be egy szaklapban. A rendőrség továbbra sem nyilatkozik, azt sem kommentálták, hogy az eljárás elején nem a daganatos betegek halálba segítéséről értekező orvost, hanem egy másik dr. Márkus Attilát hallgattak ki.

A morfium- túladagolási ügyekben a Hír TV kereste az egészségügyi államtitkárságot is. A sajtóosztályon keddre ígértek választ arról, hogy indítanak-e átfogó vizsgálatot a kórházak gyógyszer-használatának felülvizsgálatára.


(forrás: Hír TV)
hirdetés

Könyveink