hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Új helyettes államtitkár érkezett titokban

Új felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárt nevezett ki a kormányzat a Miskolci Egyetem általános rektorhelyettese, Horváth Zita személyében – írta az MEgazin, a Miskolci Egyetem közéleti és hallgatói magazinja nyomán az Magyar Nemzet.

A lap szerint Horváth – aki bár egyetemi docensi jogviszonyát megtartotta, ám vezetői pozíciójáról mind egyetemi, mind pedig intézeti szinten lemondott – már május 15-e óta dolgozik ebben a pozícióban. Vagyis bár már több mint két héttel ezelőtt megkezdhette munkáját, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) azóta sem verte nagydobra az érkezését, közölte az MNO.

(forrás: Magyar Nemzet)
hirdetés

Könyveink