hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

„Ugyanúgy kínoz bennünket, mint a rendszerváltás előtt”

Szakítanunk kell azzal a nézettel, hogy az egészségpolitika csak az intézményrendszer, az egészségbiztosítás, illetve népegészségügyi rendszer működtetése, és mint olyan, kizárólag költségvetési kiadási tételként kezelendő – írja Jeskó József a Népszabadságban.

„A kilencvenes évektől a pártpolitika szintjén egyre erősödő hidegháborús helyzet az egészségügyet sem hagyta érintetlenül” – írja a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője. „Sőt a Gyurcsány-kormány idején bevezetett liberális reformok, illetve az ellene fellépő jobboldali ellenreakció még tovább élezte a helyzetet. A 2008-as népszavazással az egészségügy a pártpolitika homlokterébe került, miközben magán a szakmán belül is kiéleződtek az ellentétek. Az, hogy napjainkban a Gyurcsány-féle reformtervekkel homlokegyenest ellentétes politikai szándékkal szervezik újjá az egészségügyet, jól mutatja, hogy a 'két Magyarország' nemcsak a pártpolitikában, hanem már sokkal mélyebben létező valóság. Jelenleg egy kormányváltás azt jelenti, hogy egy homlokegyenest új koncepcióba kezd a győztes, lecserélve szinte az előző rezsim teljes szakértő és végrehajtó gárdáját. Az idő rövidsége és a politikailag ellenérdekelt csoportok miatt azonban arra képtelen, hogy be is fejezze, amit elkezdett, így a magyar egészségügyi rendszer egyre inkább a befejezetlen jobb- és baloldali reformok torzójává vált. Most egy központi irányításra és szinte kizárólagos állami tulajdonlásra épülő koncepció váltja fel a lokális autoritásokra és piaci szereplők bevonására alapozott szocialista–szabad demokrata kísérletet, miközben a mindenki által elfogadható kompromisszumnak a nyomai sem látszanak.”

„Az utóbbi évtized politikatudományi gondolkodásának középpontjába került az életminőség és a demokrácia kapcsolata. A nyugati politikatudomány a demokrácia alapjait már nem csupán a rezsim által működtetett intézményrendszerben látja. A demokrácia ugyanis nem lehet öncélú, arra kell törekednie, hogy polgárai jólétét szolgálja. A magyar társadalom túlnyomó része azonban nem jól él, az ’ezernyifajta népbetegség’ ugyanúgy kínoz bennünket testi-lelki értelemben, mint a rendszerváltás előtt. A lelki bajok talán nehezebben megragadhatók, adatolhatók, mint a test betegségei: azonban a szorongáscsökkentő és antidepresszáns gyógyszerek ijesztő fogyasztási statisztikái, valamint az egymásba és az intézményekbe vetett bizalom elképesztő hanyatlása jelzi, nagy a baj. Sőt még annál is rosszabbul érezzük magunkat, mint ahogyan azt az egészségstatisztikák mutatják. Ebből a szempontból tehát a rendszerváltás után létrejött politikai rendszer nem teljesítette céljait; kudarcot vallott a közösség reprodukciójának ösztönzésében, polgárai testi-lelki jólétének, a köztük lévő kohéziónak a megteremtésében és erősítésében. Nagyon sok jel mutat arra, hogy 1989–90-ben csak a demokratikus intézményrendszer váza jött létre, az életminőségben és az értékválasztásaiban a magyar társadalom nemhogy közeledett volna a Nyugathoz, inkább távolodott tőle.

Számot kell vetni azzal, hogy az egészségügy szerepe nem csupán a beteg emberek meggyógyítására korlátozódik, így nem lehet pusztán költségvetési kiadásként kezelni. Az érdemi változások elindítására azonnali anyagi forrásokra lenne elsősorban szükség, ebben a kormánynak van a legnagyobb felelőssége. Nem fordulhat azonban többé elő, hogy a költségvetésbe áramló pluszbevételek elosztásánál a társadalmi jólét szempontjait nem veszik figyelembe. A magyar gyógyszeripar és egészségipar a kevés hazai innovatív szektorok közé tartozik, a politikának érvényes ajánlattal kell előállnia a számára, hogy megérjen idehaza kutatni, fejleszteni, és hogy ennek eredményei a hazai társadalom életminőségében hozzanak pozitív változást. A politikai elemzés ehhez annyiban járulhat hozzá, hogy kitágítva horizontját, a mindennapok pártpolitikai csatározásainak értelmezésén túl a hosszabb trendek jelentőségére is felhívja a közvélemény és a döntéshozók figyelmét. A krónikus betegségektől sújtott társadalom rossz demográfiai mutatói óriási gazdasági és népesedési kockázatokat hordoznak. Ezek kezelése, megfordítása nem megy hosszú távú stratégia nélkül, amelynek megalkotása – hiszen több cikluson ível át – nem nélkülözheti a pártpolitikai konszenzusokat, bármennyire is elképzelhetetlennek tűnik a szakpolitikák összeegyeztetése a jelenlegi helyzetben. Egy olyan társadalomban, amelynek túlnyomó része sem testileg, sem lelkileg nem érzi jól magát, a közbizalom hanyatlik, az elit által lefektetett magasztos elvek messze kerülnek a társadalmi valóságtól. Ezért újra kell definiálnunk azt a fogalmi keretet, amelyben a jóllét (well-being) és a demokrácia viszonyait, kapcsolódási pontjait szeretnénk megtalálni. A magyar politika egészének közös, elemi érdeke, hogy képes legyen az egészségpolitikát ebben az új paradigmában elhelyezni.” - írja Jeskó József a Népszabadságban.

cimkék

hirdetés

Könyveink