hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Transzparencia nélkül nem javulhat a hatékonyság

A koronavírusos betegek kórházi kezelésével és halálozásával kapcsolatos statisztikákat közérdekű adatigényléssel próbálta kikérni a Magyar Hang.

A Magyar Hang közérdekű adatigényléssel fordult az Emberi Erőforrások Minisztériumához, a koronavírussal kapcsolatos kormányzati tájékoztatásért is felelős, az operatív törzs sajtótájékoztatóit és a kormányinfókat is bonyolító Kormányzati Tájékoztatási Központhoz, a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz (NNK, vezetője Müller Cecília országos tiszti főorvos), valamint ráadásként a Miniszterelnökséghez is elküldték.

Azt szerették volna megtudni, országszerte összesen hány covid-osztály és covid-intenzív osztály fogadott betegeket, milyen ágykapacitással, szám szerint hol hányan hunytak el a koronavírus-járvány első, második, valamint harmadik hullámában, illetve a kórházi kezelést követő két hónapban. Emellett kíváncsiak voltak arra is, hogy az egyes osztályokon hogyan alakult a mortalitási arányszám, azaz a kezelt páciensek hány százalékán nem tudtak segíteni.

Az adatigénylésre 15 napos határidőn belül köteles reagálni a megszólított állami szerv, ám ennek nem tett eleget sem az NNK, sem pedig a Kormányzati Tájékoztatási Központ. Érkezett ugyanakkor válasz az Emmitől, illetve a Miniszterelnökségtől. Utóbbi közölte, nem minősülnek adatkezelőnek, az egészségügyért felelős tárca is lényegében ugyanezt a választ adta. Az Emmi is elhárította az adatszolgáltatást, mert – mint írták – a kérdések egyik részének vonatkozásában a tárca „nyilvántartási kötelezettséggel nem bír”, másrészt, mert az adatokkal nem rendelkeznek..

A transzparencia hiányát, az adatok eltitkolását aggályosnak tartja a Magyar Orvosi Kamara (MOK) és a lap által megkérdezett orvosok is. Kincses Gyula, a MOK elnöke kifejtette: le kell vonni tanulságokat, és ki kell elemezni a rendelkezésre álló adatokat.

– Az, hogy menet közben nem tudjuk, pontosan mit kell csinálni, természetes, hiszen a helyzet számunkra is új, most viszont lenne idő elemezni – fogalmazott.

Lovas András aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos mindehhez hozzátette: az egészségügyi intézmények napi rendszerességgel közölték a kezelt betegekkel, illetve a halálozással kapcsolatos adatokat azokkal a minisztériumokkal és kormányzati szervekkel, amelyek ezt kérték: az Emmi mellett a Belügyminisztériummal, az operatív törzzsel, valamint az NNK-val.

– Az intézményeknek közlési kötelezettsége volt, ráadásul az adatok összehasonlíthatóságával sem lehet gond, hiszen mind a covid-ellátásról szól. Az adatokat ki kell értékelni és rendszerezetten, közérthetően közzétenni. Angliában ezt megtették – fogalmazott Lovas András.

(forrás: Magyar Hang)
hirdetés

Könyveink