hirdetés
2019. augusztus. 20., kedd - ALKOTMÁNY ÜNN., István.
hirdetés

Fejenként évi 200 ezret költünk egészségügyi kiadásokra

Tovább bővülhet az egészségbiztosítási piac

Háromszázezer embernek van már egészségbiztosítása itthon; a cafeteria átalakítása ellenére is 25 százalékos növekedés várható idén.

hirdetés

Míg 2012-ben a magyarok 37 százaléka vett igénybe valamilyen magánorvosi szolgáltatást, addig 2017-ben már 57 százalékuk – derül ki az UNION Biztosító felméréséből. Ráadásul a környező országokhoz képest többet költünk egészségügyre saját zsebből: átlagosan a bevételeink 4 százalékát. A TÁRKI – Társadalmi tükör 2018 című tanulmánya szerint is aránytalanul sok pénz megy el saját forrásból egészségügyi kiadásokra: fejenként körülbelül évi 200 ezret fordítunk például magánorvosra, hálapénzre és diagnosztikai vizsgálatokra.

…ennek töredéke egy átlagos egészségbiztosítás díja

Ehhez képest a személyenként havi 5-8 ezer forintért elérhető egészségbiztosítások fedezik többek között a magán járóbeteg-ellátás, a diagnosztikai és laborvizsgálatok, illetve az egynapos műtéti beavatkozások díjait is. A biztosítás terhére az ügyfelek leggyakrabban a nőgyógyászati, bőrgyógyászati, gasztroenterológiai, mozgásszervi és belgyógyászati vizsgálatokat, illetve a labor- és ultrahangvizsgálatokat veszik igénybe.

Több százezer embernek van már egészségbiztosítása itthon…

Ennek köszönhetően a csoportos vállalati, illetve az egyéni egészségbiztosítások piaca folyamatosan 20-30 százalékos növekedést produkált az elmúlt években, így az ügyfelek száma a teljes piacot tekintve az UNION Biztosító becslése alapján mára meghaladja a 300 ezer főt.

…de mi lesz az egészségünkkel a cafeteria-szabályok átalakítása után?

Az idei évtől azonban teljesen átalakultak a cafeteria adózási szabályai, így a jövőben a legtöbb népszerű, eddig kedvezményesen – vagy adómentesen – adott juttatás jövedelemként adózik majd (az adó mértéke több mint 80 százalékos). Az egészségbiztosítások azonban a béren kívüli juttatások többségéhez képest továbbra is kisebb teherrel adhatók ezután. Például akkor, ha a munkáltató az egészségbiztosítást egy egészségpénztáron keresztül, úgynevezett célzott támogatással nyújtja a dolgozóinak.  Ez esetben a juttatás nem jövedelemként, hanem annál jóval kisebb, 40,71 százalékos adókulccsal adózik.

Akár 25 százalékkal nőhet idén az egészségbiztosítási piac 

„Meggyőződésünk, hogy a hazai egészségügyi rendszer fejlesztésének egyik kulcsszereplői az egészségbiztosítók. Mivel az igény ezen terméktípusra valós, a cafeteria idei átalakítása ellenére is az egészségbiztosítási piac további növekedésében hiszünk. A szegmens egyik piacvezető szereplőjeként ezen a területen, piaci szinten továbbra is kétszámjegyű bővülést várunk idén.” – mondja Almássy Gabriella, az UNION Biztosító igazgatósági tagja.

„Az UNION Biztosító piaci súlya indokolja, hogy az ellátásszervezés területén is több lábon álljon, illetve még hatékonyabban működjön. Ennek szellemében 2019 áprilisában megkezdte működését az UNION saját ellátásszervező cége, amely jelenleg több nagyvállalat munkavállalóinak ellátása mellett a Prémium Egészségpénztár tagjainak ellátását is irányítja, de ez még csak a kezdet ”– teszi hozzá Almássy Gabriella.

Háromszor annyian használnak ma egészségügyi mobilappokat, mint 2014-ben

Nemzetközi statisztikák szerint az egészségmegőrzésben hatékony szerepet betöltő digitális egészségügyi megoldásokra is egyre nagyobb az igény. Egy, az Egyesült Államokban elvégzett tavalyi kutatás szerint 2014 óta háromszorosára nőtt az egészségügyi mobilapplikációkat használók száma. Hasonló a trend itthon az egészségbiztosítással rendelkező ügyfelek körében, akik az átlagnál jóval nyitottabbak a különféle digitális egészségügyi innovációk iránt. Az UNION Biztosító vállalati egészségbiztosításának egyik különleges eleme a Fitpuli alkalmazás, amely az összes okoskarkötővel és okosórával kompatibilis, és méri a mozgást, az alvást, a hangulatot és a testsúlyt, valamint nyomon követi a vérnyomást, a pulzust és a vércukorszintet. Ezeket elemezve pedig személyre szabott megoldásokat javasol a használójának.

(forrás: UNION Biztosító)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink