hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Több táppénzt fizettek

Az OEP 16 százalékkal több táppénzt folyósított, a munkáltatók pedig az első háromnegyedévben majdnem ötödével többet fizettek ki dolgozóik betegsége miatt járulékként, mint 2015-ben, ugyanebben az időszakban – összegzi az Az Én Pénzem.

Az adó- és köztehertől mentesen adható egészségbiztosítással alighanem javítani lehetne ezen a helyzeten az azenpenzem.hu szerint.

A béren kívüli juttatások eredetileg elfogadott megemelt adóterhe ugyan enyhülhet majd, de még így is elég drágává válik számos elem. Továbbra is lesznek azonban olyan juttatások, amelyeket sem adó sem közteher nem sújt. Ilyen például a csoportos egészségbiztosítás. Foglalkozás-egészségügyi szakértők szerint a magyar munkavállalók egyharmada vitálisan kimerült. A munkavégzés minősége pedig nagymértékben függ a jó közérzettől, illetve az azt megalapozó jó egészségi állapottól. Az egészségbiztosítás így nyilvánvalóan a cégeknek is megéri.

Az OEP adatai korábban egyértelműen azt mutatták, hogy mostanra már valóban csak az ment betegállományba, akinek feltétlenül szükséges volt. Ez a helyzet azonban, részben alighanem a vitális tartalékok kimerülésének következtében, az utóbbi években megváltozott. Az OEP az idén szeptember végéig 15,8 százalékkal fizetett ki többet az előző év azonos időszakához képest táppénzként. Ez különösen annak tükrében jelentős változás, hogy 2010-ről 2012-re a táppénzkifizetés összege mintegy 30 százalékkal esett vissza.

Az idén azonban dinamikájában nem a társadalombiztosítási ellátás emelkedett leginkább. Nagyobb mértékben – több mint 18 százalékkal – nőtt az az összeg, amit a munkáltatók voltak kénytelenek kifizetni dolgozóik betegsége miatt járulékként. (A munkáltatók fizetnek egyébként évente 15 napot „betegszabadságként” dolgozóik betegsége esetén, de ez a gyermekek utáni táppénzt nem érinti.)

A magyar egészségügy általános állapotának romlása miatt – állítják a Vienna Life szakértői – nem mindegy, hogy időben és a megfelelő kezekbe kerül-e, aki bármilyen egészségügyi problémával küzd. Szerintük az egészség védelmére jelenleg a legköltséghatékonyabb forma a csoportos egészségbiztosítás. Ez megéri a cégeknek, de a munkavállalóknak is, hiszen havi néhány ezer forintért már fedezi a magán járóbeteg-ellátás és diagnosztikai vizsgálatok díjait is.

A munkáltatók és a munkavállalók körében a béren kívül ösztönzőket megvizsgálva az öt leginkább vágyott elem közül három az egészségmegőrzéssel, gyógyítással kapcsolatos. Ez a döntés tehát – hangsúlyozták a Vienna Lifenál – nemcsak pénzügyileg racionális egy vállalat számára, de a munkatársak megtartása, motiválása érdekében is célszerű.

Arra a kérdésünkre, hogy akkor mégis miért nem tudott eddig nagyobb teret nyerni ez a juttatás, arról beszéltek, hogy ehhez szükség volt az országos lefedettségű egészségügyi szolgáltatói háttér kialakulására. Úgy vélik: ahogy egyre több dolgozó tapasztalja meg ezt a fajta munkáltatói gondoskodást, mind fontosabb lesz az egészségbiztosítási juttatás léte vagy nem léte a munkahelyek kiválasztásakor is. Ennek pedig az egyre kínzóbb munkaerőhiány miatt értékelődhet fel a jelentősége.

A Vienna Life azt prognosztizálja, hogy a jövőben növekedhet az az igény is, hogy ne csak a munkavállaló részesülhessen egészségbiztosításban, hanem a családja is megkaphassa ugyanezt a védelmet. Akár úgy, hogy a munkáltató finanszírozza, akár úgy, hogy a dolgozóval közösen fizetik.

(forrás: Az én pénzem)
hirdetés

Könyveink