hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Több a pályaelhagyó, mint a kivándorló

Amíg a külföldre távozó orvosok és szakdolgozók számáról pontos számok állnak rendelkezésre, a belső migráció mértékéről nincs adat, írja a 24.hu.

Dr. Svébis Mihály, a Magyar Kórházszövetség elnöke viszont mutatott egy beszédes adatot egy budapesti konferencián: amíg az egészségügyi dolgozók 12 százaléka megy külföldre, a Magyarországon maradó, de az egészségügyi pályát elhagyók aránya 16 százalékszámol be a 24.hu.

A belső migráció összetett probléma, mert egyrészt azt jelenti, hogy az állami ellátórendszerből egyre többen váltanak a magánegészségügyre, másrészt azt is jelenti, hogy az orvosok, szakdolgozók kiszállnak az egészségügyből, és teljesen más területen (például a kereskedelemben vagy az államigazgatásban) keresnek és találnak maguknak állást. A kórházszövetség elnöke szerint amíg nem változik a magyar egészségügyre jellemző feudális gyakorlat, addig az elvándorlás sem fog jelentős mértékben csökkenni.

A fiatalok már nem fogadják el ezt a régi feudalista rendszert, és nem fognak azokkal az idősebb kollégákkal dolgozni, akik nem hajlandók változtatni ezen a struktúrán – hangsúlyozta Svébis Mihály.

Mindegy, hogy egy másik ország vagy egy másik szakma miatt fordítanak hátat a magyar egészségügynek, a hiányszakmák listája a humánerőforrás-hiány miatt folyamatosan bővül. Sok olyan kórház működik (Svébis egy 12-es listát mutatott), ahol minden szakorvosi szakképesítés hiányszakmának számít.

(forrás: 24.hu)
hirdetés

Könyveink