hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.

Több a munkabaleset

A halálos kimenetelű munkabalesetek száma viszont jelentősen csökkent, olvasható a Pénzügyminisztérium (PM) munkavédelmi főosztályának jelentésében.

Emelkedett a munkabalesetek száma az első fél évben, három napnál hosszabb időre 10 351-en váltak baleset miatt munkaképtelenné, szemben az egy évvel korábbi 9969 esettel, ugyanakkor a halálos kimenetelű munkabalesetek száma jelentősen, az egy évvel korábbi 45-ről 35 csökkent. A legtöbb, 1928 baleset Budapesten történt, majd Pest megye következik 870 balesettel, míg Fejér és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pedig 664, illetve 661 esetet regisztráltak. A legkevesebb baleset Tolna és Nógrád megyében fordult elő, 146, illetve 189.

A balesetek közül több mint 3400 a 250 munkavállalónál kevesebb alkalmazottat foglalkoztató vállalatoknál történt. 

A leginkább érintett korcsoport a 35-44 éveseké, a 10 351 munkabalesetből 2546 ehhez a korosztályhoz köthető. Az 55-64-es korú dolgozók között 1679 munkabaleset történt, a korcsoportokat tekintve azonban itt volt a legtöbb, 11 halásos kimenetelű munkabaleset. 

A felügyeleti szervek az év első hat hónapjában több mint 27 millió forint munkavédelmi, 445 ezer forint közigazgatási és 130 ezer forint eljárási bírságot szabtak k.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink