hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Több a beteg hajléktalan

Egyre több a beteg hajléktalan, akiknek speciális szálláshelyre vagy orvosi ellátásra lenne szükségük. A szociális szakemberek szerint a fedél nélkülieket ellátó önkormányzati és civil szervezetek felkészültek a hideg időre, közülük többen utcai étkeztetést is szerveznek.

A hajléktalanok számát országosan 25-30 ezerre becsülik, a téli időszakban 9-10 ezer szálláshely jut nekik; minden második ágy a fővárosban van.
Vecsei Miklós, a Hajléktalanokért Közalapítvány kuratóriumának elnöke, korábbi miniszteri biztos azt mondja: helyet még a leghidegebb időben is tudnak biztosítani a szervezetek, ám egyre többen vannak azok, akik ezekre a szállásokra pszichiátriai vagy alkoholbetegségük miatt nem tudnak vagy nem mernek bemenni. A szállók többségén alkoholtilalom van, ez pedig "erős szűrőt" jelent a szenvedélybetegek előtt.
Tavalyi adatok szerint legkevesebb 60-80 súlyosan fertőző tbc-s jár Budapest utcáin, és a pszichiátriai betegek száma is egyre nő. A szakember szerint így a beteg hajléktalanok nagy része "eleve esélytelen" arra, hogy bejusson, majd megmaradjon az intézményrendszerben. Vecsei Miklós ezzel összefüggésben arra mutatott rá, hogy pozitív változást hozott azoknak a regionális intézményeknek a kiépítése, amelyekben 24 órás egészségügyi központok, valamint "mögöttük" úgynevezett ápolási ágyak állnak. Úgy látja, jó modellt jelenthetnek ezek az intézmények, mert közvetlenül az utcáról "akármilyen állapotú" embert be tudnak fogadni.
Budapesten négy ilyen ápolásra és lábadozásra alkalmas egészségügyi centrum működik, összesen mintegy száz hellyel. Hasonló 24 órás ügyeleti központ van még Miskolcon, Pécsett, és még az idén megnyílik a debreceni, a szegedi és a veszprémi centrum is. Ezekben a centrumokban orvosok vizsgálják meg a legyengült embert, és ha nincs is szüksége kórházi kezelésre, egy-két napos "erősítésre" elhelyezik egy ágyon. Érdekes módon itt a "betegség, mint esély" jelenik meg - jegyezte meg Vecsei Miklós.
Rövidesen újra megnyílik egy "szociális csomópont" Budapesten, a Nyugati pályaudvarhoz közeli Szobi utcában. Ott - a VIII. kerületi Dankó utcai úgynevezett "fűtött utcához" hasonlóan - mosási, fürdési, étkezési és pihenési lehetőséget nyújtanak, éjszaka is. A csomópont 50-100 rászorulót tud befogadni egy időben, ám ennél lényegesen több helyre van szükség - miként ezt a szándékot egy 2006-os kormányhatározat is rögzíti.
Vecsei Miklós szerint nagyon nehezen mérhető, hogy nő vagy csökken a hajléktalanok száma, ám az biztos, hogy jelentős "átrendeződés" figyelhető meg körükben. Mint mondta, egyre több az utcára kerülő nő, és a hajléktalanok csoportja egyre pontosabban tükrözi a teljes népesség összetételét, még a végzettségi mutatók alapján is. Vecsei elgondolkodtatónak tartja, hogy az utóbbi időben a cigányok is egyre nagyobb számban jelennek meg a nappali és az éjszakai hajléktalan-ellátásban. Ennek oka véleménye szerint a "végtelen vidéki nyomor", amely arra készteti a rossz körülmények között élő romákat, hogy a nagyobb városokba, főképp Budapestre meneküljenek, ahol kukázásból vagy lomtalanításból tartják el családjukat. A becslések szerint ma már minden ötödik hajléktalan cigány; sokan közülük Budapest környéki erdőkben vagy elhagyott, romos házakban élnek.
Európában egyedülálló módon sikerült a segítő szervezeteknek kialakítaniuk a 24 órás diszpécserhálózatot, amellyel rövid idő alatt helyet vagy ellátást találnak a rászorulóknak. Aki a hideg idő beálltával az utcán fekvő, segítségre szoruló hajléktalant lát, a Menhely Alapítvány (06-1) 338-4186-os számát hívhatja, vagy - ha úgy ítéli meg - a mentőket. Telente 300-400-an halnak meg kihűlés miatt, közülük félszázan az utcán vagy erdőkben élő hajléktalanok, a többiek pedig "valahol a hajléktalanság határán", fűtetlen otthonaikban fagynak meg.

Úgy tűnik, jól zárul vitájuk a szakminisztériummal - számolt be róla Vecsei Miklós -, és a tárcával újragondolják az uniós támogatások elosztását. (A szakember korábban azt sérelmezte, hogy a források nagy részét "értelmetlen dolgokra", így kommunikációs tréningekre költhetik el, nem pedig például a lakhatási formák támogatására.) Ikvai-Szabó Imre szociálpolitikáért felelős főpolgármester-helyettes az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a főváros idén 2,5 milliárd forintot fordít a hajléktalanok ellátására, ebből a civil segítő szervezetek 370 milliót kapnak. A fedél nélkül élők ellátásával foglalkozó 28 fővárosi szervezet vállalta, hogy a téli krízisidőszakban éjjeli menedékhelyeiken, átmeneti szállásaikon és nappali melegedőikben étkezést is biztosít. Ebben az időszakban kilenc szervezet oszt majd élelmiszert az utcán, ami azt jelenti, hogy naponta átlagosan 1200 adag hideg vagy meleg étellel, teával segítik a fedél nélküliek életét.
A vidéki városok közül a legtöbb hajléktalan feltehetőleg Miskolcon él. A borsodi megyeszékhelyen 400 szálláshely várja a fedél nélkülieket, ebből 260 a Magyar Vöröskeresztnél. Kreffly Gábor, a szervezet által működtetett ellátóközpont vezetője azt mondta: a nagy hidegben 110 százalékos a kihasználtságuk, és már most érződik, hogy egyre többen szeretnének bejutni a szállásokra. Senkit nem küldenek el, ha nem jut ágy, matracon helyezik el őket. A megyeszékhelyen 800-900 hajléktalant tartanak számon, ezért még több szálláshelyre van szükség. Idősotthoni elhelyezésre, valamint a betegek, legyengültek ápolási lehetőségének biztosítására gondol elsősorban. Nekik ugyanis kevés a hely, miközben az ő számuk emelkedik a leginkább.

Forrás: MTI

cimkék

hirdetés

Könyveink