hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Terézanyu pályázat 2012: tabuk nélkül az anyaságról (x)

Harmadik éve hirdeti meg a Richter Gedeon Nyrt. és a Terézanyu Klub a Terézanyu pályázatot: idén két kategóriában, a felnőttek mellett már kamaszok írásait is várják. A legjobb pályázatokat ebben az évben is több százezer forint összértékű könyvutalvánnyal és további különdíjakkal jutalmazzák. A pályázat egyik témája a felnőtt nőket szólítja meg: miként változott meg életük az anyasággal? A tinédzserektől pedig arra várják a választ, hogy milyen ma kamasznak lenni.

Március 8-án hirdették meg az immár három éves múltra visszatekintő Terézanyu pályázatot két – felnőtt és 13-18 év közöttiek - kategóriában. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is egy tabutéma kerül a felnőtt kategória középpontjába: vallomásokat várnak arról, hogyan változik meg egy nő élete a gyermekvállalással. A pályázók egy egyes szám első személyben írt, legfeljebb 5000 karakteres írással nevezhetnek.

TerézanyuRácz Zsuzsa író, a pályázat elindítója szerint - aki éppen második gyermekét várja - ez különösen érzékeny téma társadalmunkban: „Ez egy olyan kérdés, amelyről egy nőnek általában idealizált módon illik beszélnie, és valóban: én is azt gondolom, hogy a gyerekvállalás a legnagyobb öröm és kiváltság az életben. Arról azonban ritkán beszélünk, hogy egyúttal ez a legnagyobb horderejű változás is egy nő életében, amely sok kétséggel és nehézséggel is jár, és életünk minden területére kihat. Ezekről nehéz beszélnünk, mert tartunk tőle, hogy saját lelkiismeret-furdalásunk mellett a környezetünk is elítél. Azért választottuk ezt a témát, mert szeretnénk nyíltan beszélni arról, hogy milyen változásokat hoz a gyermekvállalás az életünkbe, a párkapcsolatunkba, a baráti kapcsolatainkba, hogyan változik a munka világában a helyünk, hogyan tudjuk összeegyeztetni az otthoni és munkahelyi teendőket, hogyan változik önértékelésünk, nőiségünkhöz és saját testünkhöz való viszonyunk.”

Az idei Terézanyu pályázat a középiskolás korosztályt is megszólítja: milyen ma kamasznak lenni? A fiataloknak történetük leírása mellett egy mobiltelefonnal felvett videót is kell készíteniük, melyen egy jellemző pillanatot vagy szituációt örökítenek meg írásukhoz kapcsolódóan. A tinédzsereknek azt kell bemutatniuk, hogy hogyan élnek, milyen kamasznak lenni ma Magyarországon. A pályázat arra keresi a tinik válaszát, hogy mi a jó és mi a nehéz a kamaszkorban; milyen a felnőttekkel való viszonyuk; kik a barátaik, milyen az iskolai élet és miket csinálnak szabadidejükben; hogyan ismerkednek, randevúznak vagy, hogy milyenek manapság a fiúk és a lányok, könnyű-e boldogulni velük.

A 2012-es Terézanyu pályázat két kategóriája:

Felnőtt (18 év felettiek)
Téma: Hogyan változott meg az életem a gyermekvállalással?
Pályázati anyag: maximum 5000 karakteres írás

Tinédzser (13-18 év közöttiek)
Téma: Milyen ma kamasznak lenni?
Pályázati anyag: maximum 5000 karakteres írás és egy rövid, mobiltelefonnal felvett videó

A pályázatokat a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. email címre 2012. április 15-ig lehet elküldeni. A zsűri által kiválasztott pályázatok alkotói között százezer forint összértékű könyvutalványt és értékes különdíjakat osztanak ki mindkét kategóriában. Eredményhirdetés a 2012. május 17-én megrendezett díjkiosztó eseményen. Részletek a www.terezanyu.hu honlapon.

 

Richter Az 1901-ben alapított Richter Gedeon Nyrt. a közép-kelet-európai régió meghatározó gyógyszercége. A magyar központú multinacionális vállalat magas szellemi hozzáadott értéket képviselő termékeket állít elő. Célja, hogy korszerű és elérhető árú készítményeket biztosítson a betegeknek. A Richter számára a nőgyógyászati terápiás terület kiemelt jelentőségű, melyen világviszonylatban is meghatározó szereplő. A világ azon néhány cége közé tartozik, amely a nőgyógyászati területen az egyik legszélesebb termékválasztékkal rendelkezik (orális és sürgősségi fogamzásgátlás, nőgyógyászati fertőzések, jóindulatú nőgyógyászati elváltozások, meddőség, csontritkulás, hormonpótló terápia stb.), miközben folyamatosan bővíti portfólióját, hozzájárulva ezáltal is a nők tudatos családtervezésének megvalósításához. A Richter éppen ezért örömmel áll olyan kezdeményezés mellé, mint a Terézanyu Klub, amely a cég társadalmi szerepvállalásával is összhangban van.

 

 
   

 

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Új tápanyagtáblázat

    A könyv a bevezetés és a táplálkozási alapfogalmak tisztázása után 12 fejezetben foglalja össze témája tudnivalóit. A bemutatás a...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...