hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Indulatok Pintér Sándor szívhang-rendelete körül

Nagy hullámokat vert a belügyminiszter váratlan rendelete, amellyel belenyúlt a hazai abortusz-szabályozásba. Összeállítás.

A Magyar Közlönyben jelent meg az a rendelet, amely a magzati élet védelméről szóló törvény végrehajtásáról szóló korábbit írja át, eszerint a szívhang meghallgatásához kötötték az abortuszt.

Az új előírás csak zavart kelt, nyugtalanságot, feszültséget, de lényegében nem változtatja meg a jelenlegi szabályozást. Az intézkedés mögött nehéz mást látni, mint erős érzelmi nyomásgyakorlást, ami adott esetben kifejezetten mélyítheti az érintett nő krízisét. Különösen kényes ez a helyzet, amiatt mert az előírás ebben szerepet szán a kezelőorvosoknak is – írta a Népszava, amely a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottságának elnökét, Böszörményi-Nagy Gézát is kérdezte az ügy kapcsán.

Mind a beteg érdekében, mind etikai szempontból támogatjuk ezt a változást – kommentálta az új szabályt az elnök. – Az orvoslás egyik alapelve az élet védelme. Az élet az etikai kódexünkben megfogalmazottak szerint a fogantatástól kezdődik. Tehát a magzati élet már élet, amit nekünk, orvosoknak védenünk kell. Így mi mindenképpen amellett vagyunk, hogy az orvosnak kötelessége a terhesség megtartása érdekében érvelni. Ez eddig is gyakran megtörtént, csak nem volt kötelező. Az, hogy élő magzatról van szó, az a mindig elvégzett ultrahangvizsgálat során is látható.

A lap kérdésére, hogy megítélése szerint az orvosnak szabad-e nyomást gyakorolnia az amúgy is krízis helyzetben lévő páciensére, Böszörményi-Nagy Géza azt válaszolta: semmiképpen nem kell nyomást gyakorolnia, de az orvosnak el kell látnia minden olyan információval, amely segíthet a döntésében. Tehát az információátadásnak az orvos részéről ilyen mértékűnek és minőségűnek kell lennie – mondta.

A magyarok kétharmada az első szívdobbanáshoz köti az élet kezdetét

A Hetek megkeresésére a Belügyminisztérium a módosítást azzal magyarázta, hogy a kutatások szerint a magyarok csaknem kétharmada az első szívdobbanáshoz köti az élet kezdetét. Mint írták, a szívdobbanás korszerű eszközökkel már a várandósság korai szakaszában kimutatható, ezért az egészségügyi szakmai irányelv teljesebb körben ajánlja a tájékoztatást a várandós nőknek. A rendelet az új irányelvhez igazodva módosította a szabályozást is, ezért az állapotos nőnek a terhesség megszakítása előtt meg kell hallgatnia a gyermeke szívhangját. A szakmai irányelvek ajánlásai a legjobb gyakorlatot képviselik, de nem pótolják a szakemberek döntését, ezért attól indokolt esetben dokumentáltan el lehet majd térni.

Hiányolja a társadalmi párbeszédet a kamara

Szerdán délután a MOK közleményt adott ki, amelyben azt írták, hogya módosítás a meglévő protokollt érdemben csak adminisztratívan módosítja: eddig is szükséges volt a magzat életjeleiről meggyőződni, arról a terhes anyát tájékoztatni.

Az abortusz és a magzati élet védelme, a női méltóság és önrendelkezés fontossága összetett, bonyolult társadalmi, filozófiai kérdés, melynek leegyszerűsítése és politikai térbe emelése csak árt minden érintettnek – fogalmaztak.

Mint írják, sajnálják, hogy az új szabály megjelenését társadalmi vita, szakmai egyeztetés ezúttal sem előzte meg, és jelzik, hogy a MOK nyitott egy meginduló párbeszédben az orvosi és orvos-etikai szempontok képviseletére.

Leszögezik ugyanakkor, a művi terhességmegszakítással kapcsolatos új szabályozás nem ellentétes a MOK érvényes etikai kódexével és annak alapelvével, "mert orvosként célunk minden emberi élet védelme".

Nem létező szervezetek is támogatták

„A jelen szöveget minden társszerző és véleményező tagozat (...), illetve az Országos Bábaszövetség, mint szakmai szervezet elfogadta.” Ezt írják az Egészségügyi Közlöny hétfői számában, amelyben közzétették a várandóssággal kapcsolatos új irányelveket – szúrta ki a 444.hu.

Összesen négyszer szerepel a szövegben a Bábaszövetség, minden alkalommal véleményező szervként. Csakhogy Országos Bábaszövetség évek óta nem létezik, a cégnyilvántartás szerint 2017-ben megszűnt.

Photo by Volodymyr Hryshchenko on Unsplash
Photo by Volodymyr Hryshchenko on Unsplash

Tüntetést szerveznek

Tüntetést szervez szeptember 28-ára, a biztonságos abortuszhoz való hozzáférés világnapjára a Patent Egyesület – olvasható a 24.hu szerint az esemény Facebook-oldalán.

Az egyesület összegyűjtötte azokat a mozzanatokat, amelyek megítélésük szerint azt bizonyítják, hogy a magyar kormány évek óta „nyirbálja alattomos módon a nők reprodukciós jogait”.

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink