hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Szlávik szerint nincs szükség korlátozó intézkedések bevezetésére

A kötelező maszkhasználatot vagy más korlátozó intézkedést a járványnak ebben a szakaszában még nem kell bevezetni, írja a Mandiner.

Tévúton járunk, ha más országok jelenlegi covid-hullámaiból szeretnénk következtetéseket levonni arra vonatkozólag, mi vár ránk a nyáron, vagy az ősszel – mondta a Mandinernek Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa. Mint rámutat: minden ország különbözik, van, ahol épp tetőzik a járvány, van, ahol még csak emelkednek az esetszámok, és olyan is akad, ahol nyoma sincs növekvő tendenciának. Szlávik szerint bár sokkal inkább múlik az esetszámok változása azon, melyik vírustörzs az éppen uralkodó az adott országban, még erre alapozva sem lehet jóslásokba bocsátkozni.

Némi növekedést mutat ugyan a kórházban kezelt koronavírusos betegek száma az elmúlt napokban, de jó hír viszont, hogy ezzel együtt nem emelkedett a lélegeztetőgépen lévőké. Annak kapcsán, hogy a kórházban ápolt covidos betegek hány százaléka lehet oltott, Szlávik azt mondja, hogy előfordulnak pozitív esetek köztük is, ám ők nem a covid okozta súlyosabb tünetek – például tüdőgyulladás – miatt kerülnek be, hanem valami más miatt. Márpedig ilyenkor már „roncsolódik” a statisztika. 

Ami az új és a régebbi variánsok okozta tüneteket illeti, nem sok a változás, a BA.5 és a BA.4 általában két-három napig okoz megbetegedést, adott esetben magas lázat, fejfájást, köhögést, és a korábbi variánsoknál már tapasztalt íz- és a szagérzékelési-zavart. 

Az egész két-három, maximum hét napig tart, utána a betegek döntő többsége meggyógyul, tehát ilyen szempontból nem vészes – hangsúlyozza. Ugyanakkor a tapasztalatok azt mutatják, hogy „ez a változat több gyereket is megfertőz” – hívja fel a figyelmet a szakértő. Mint mondja, a koronavírus folyamatos változása miatt egyre biztosabb, hogy a gyerekeket be kell oltani, egyelőre Szlávik szerint elegendő nekik a két dózis.

Sok a gyerek a fertőzöttek között

A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az M1 aktuális csatorna keddi műsorában az MTI beszámolója szerint azt is elmondta, a múlt héten 14 ezer új fertőzöttet regisztráltak, de az oltások a legújabb koronavírus-variánsok esetén is segítenek a kórház elkerülésében. A BA4-es és BA5-ös variáns valószínűleg átveszi az omikron helyét, de úgy tűnik, az oltottakra kevésbé veszélyes, mint az oltatlanokra, viszont azok is megfertőződhetnek, akik korábban omikronnal fertőződtek.

Mint mondta, szinte minden új alvariánsnak kicsit különböznek a tünetei az előzőektől. A BA4-es, BA5-ös legjellemzőbb tünetei: köhögés, orrfolyás, tüsszögés, fáradtság és fejfájás - ismertette a főorvos. Hozzátette: aki náthás, mindenképpen gondoljon arra, hogy megfertőződött, és ha elmegy egy tesztre, illetve otthon marad hét napig, nemcsak saját magát, hanem másokat is megvédheti.

Kitért arra is, hogy sok a gyerek a fertőzöttek között, és a gyerekeknél is nagyon hasonló tüneteket okoz az új alvariáns. Esetükben, ha ritkábban is, előfordulnak poszt-covid tünetek. Lehet ez tanulási nehézség, fáradtság, elhúzódó köhögés, magyarázta Szlávik János.

(forrás: mandiner.hu, MTI)
hirdetés

Könyveink