hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Szentes: szakszerűen sikerült megakadályozni a kanyarójárványt

Elkezdődött azoknak a vakcináknak a beszerzése, amelyeket a Kárpátalján élők számára ajánlottunk fel – mondta a Magyar Időknek Szentes Tamás.

Magyarország tavaly vállalta, hogy az ukrán fél kérésére öt éven át biztosítja a hazánkkal szomszédos megye számára a gyermekkori védőoltásokhoz szükséges vakcinákat. Szentes Tamás a Magyar Időknek hangsúlyozta: hazánknak alapvető érdeke, hogy még az országhatár túlsó oldalán megállítsa a járványok terjedését, ehhez viszont elengedhetetlenek a védőoltások. Ezért is ajánlott fel Magyarország soron kívül húszezer adag kanyaró elleni vakcinát Kárpátaljának, amint kiderült, hogy a vírus Észak-Erdélyből átterjedt Ukrajnába. Ezekből a vakcinákból ötezer dózis március közepén már célba ért.

Szentes Tamás azt is elmondta, hogy a március eleji, döntően szegedi és makói kórházi betegeket, illetve ápolókat érintő kanyarójárvány terjedését az azonnali, szakszerű intézkedéseknek köszönhetően sikerült megakadályozni. Az érintettek azóta már fel is épültek, szerencsére szövődménymentesen. A járványügyi hatóságok ennek ellenére folyamatosan figyelemmel kísérik a járvány alakulását itthon és külföldön is, különösen azért, mert Romániában továbbra sem sikerült megfékezni a járványt.

(forrás: Magyar Idők)
hirdetés

Könyveink