hirdetés
hirdetés
2017. október. 22., vasárnap - Előd.
hirdetés

Szent-Györgyi Albert emlékév Szegeden

Jubileumi programokkal emlékezik a Szegedi Tudományegyetem arra, hogy egykori rektora nyolcvan éve vette át a Nobel-díjat.

hirdetés

A Szegedi Tudományegyetem idén jubileumi programokkal emlékezik arra, hogy egykori rektora nyolcvan éve, 1937. december 10-én vehette át az orvosi és fiziológiai Nobel-díjat a biológiai égés folyamatával kapcsolatos felfedezéseiért kapta, különös tekintettel a C-vitamin és a fumársav katalízis szerepére.

Az emlékévben a Szegedi Tudományegyetem megrendezi – hatodik alkalommal – az ország egyik legrangosabb természettudományos versenyét, a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt, amelyen évről évre mintegy kétszáz hazai és határon túli középiskolás diák ad számot tudásáról. A verseny témája 2017-ben: „Szent-Györgyi és munkássága, valamint a fizikai, kémiai és fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjasok 2012 és 2016 között”. A versenyen kiemelten szerepelnek a kémiai Nobel-díjat érintő kérdések annak apropóján, hogy a rendezvényhez kapcsolódó Nobel-díjasok és tehetséges diákok X. találkozójának vendége Stefan Hell, aki 2014-ben Eric Betziggel és William Moernerrel megosztva vehette át az elismerést a szuperfelbontású fluoreszcens mikroszkópia kifejlesztéséért. A találkozón, amelyet a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány szervez, részt vesz Bert Sakkmann, aki 1991-ben nyerte el az orvostudományi Nobel-díjat Erwin Neherrel együtt a sejtek ioncsatornáinak működését illető felfedezéseiért.

A Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen – amelynek nyelve magyar – 55 középiskolás csapat vehet részt hazai és határon túli iskolákból. A verseny tisztaságát és szakmaiságát az egyetem elismert oktató professzoraiból álló, háromtagú zsűri vigyázza. A zsűri elnöke prof. dr. Dux László, az SZTE ÁOK Biokémiai Intézet tanszékvezető egyetemi tanára; tagjai prof. dr. Wölfling János, az SZTE TTIK Kémiai Tanszékcsoport Szerves Kémiai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára; és dr. Révész Piroska, az SZTE GYTK Gyógyszertechnológiai és Gyógyszerfelügyeleti Intézet professzora. A diákok felkészülését az SZTE ajánlotti irodalommal segíti, amely a verseny honlapján található meg. A versenyen a számítógépes elődöntőből a legjobb hat csapat jut be a döntőbe, az SZTE az első három helyezettet értékes jutalmakkal díjazza. A verseny szervezői a háromfős csapatok valamint az őket kísérő egy pedagógus részére ingyenesen biztosítják a programokat, a szállást és az étkezést.

A hagyományoknak megfelelően a Szent-Györgyi Tanulmányi versenyen részt vevő csapatok versenyezhetnek kreatív kategóriában, idén kisfilmeket és képregényeket várnak a szervezők. A pályamunkáknak a 2012 és 2016 között fizikai, kémiai vagy fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjjal kitüntetett tudósok közül egy kutató munkásságát, eredményeit kell bemutatniuk. A pályamunkákat szakmai zsűri értékeli a tanulmányi verseny eredménytől függetlenül. 

A Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyre 2017.szeptember 15., péntek éjfélig lehet nevezni a verseny honlapján. A kreatív kategóriák pályamunkáinak beadási határideje 2017. november 15.

A jubileumi évben a Szegedi Tudományegyetem a tanulmányi verseny mellett rendezvények sorával tiszteleg egykori rektora előtt: az egyetem kulturális irodája fotópályázatot hirdet, szimfonikus zenekari koncertet szervez. Az érdeklődők Szent-Györgyi emléksétán vehetnek részt, amelyen megismerhetik a nemzetközi hírű tudós szegedi életének, munkásságának jelentősebb helyszíneit. Megtudható, hogy hogyan készül a C-vitamin, az SZTE egészségügyi karai pedig a Szent-Györgyi Napok programsorozattal kapcsolódnak az emlékévhez. A Szegedi Egyetem Magazin nyomtatott kiadása külön számmal emlékezik egykori rektorára. Közismert, hogy a Nobel-díjas tudós kiváló sportember is volt, ezért a programok között számos sportverseny is szerepel több sportágban.

(forrás: MedicalOnline, Szegedi Tudományegyetem)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Könyveink