hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Székely-ügy: kártérítést kér a család

Húszmillió forintra perli a kórházat Székely László elhunyt betegének a családja – hangzott el az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Dr. Ábrahám László, a család megbízott ügyvédje az ATV Egyenes beszéd című műsorában elmondta, a hazai gyakorlatban ez az összeg is nagyon nagy küzdelem árán érhető csak el, és tudják azt is, hogy sokakban ez irigységet válthat ki. Ezért leszögezte: az, hogy a család elvesztette egyik tagját, sokkal nagyobb trauma annál, mint amit bármekkora összeggel kompenzálni lehetne. Mivel azonban a hazai joggyakorlatban van lehetőség ilyet kérni és az eddigi megszólalások mind Kovács Attila országos tisztifőorvos, mind a vizsgálatot végző Kollár professzor részéről a kórházat egyértelműen hibásnak nevezték, Ábrahám lát rá esélyt, hogy meg tudjanak állapodni az intézménnyel.

Az ügyvéd elmondta, ha esetleg lezárul a vizsgálat és mégis az azóta kirúgott Székely László főorvost találnák hibásnak, akkor is az intézmény kell, hogy kártérítést fizessen, ugyanis az alkalmazottakért az alkalmazó a felelős ebben a tekintetben.

A kártérítéssel kapcsolatos jogszabályról szólva az ügyvéd elmondta, ha a kórház hibázott, hogy az elvárható gondosságot elmulasztotta, nem küldte másik intézménybe a beteget, ahogy az a törvényben le van írva, akkor kártérítésre kötelezhető. Hozzátette: azt valótlan állításnak tartja, hogy nem találták volna a később elhunyt beteg vizsgálatainak dokumentációját, ugyanis még azt is leírták, hogy milyen naplószám alatt, milyen eredménnyel történtek meg ezek a vizsgálatok. „Ha ezt cáfolja a kórház, akkor önmaga ellensége”- vélekedett Ábrahám László. Az ügyvéd arról is beszélt, hogy az áldozat személyes adatai is sérültek szerinte az elmúlt napokban, több helyen is nyilatkoztak a vizsgálatokat végzők olyanokat a szakember szerint, amikkel kapcsolatban titoktartásra lettek volna kötelezve.

(forrás: ATV)
hirdetés

Könyveink