hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Szakítani a múlttal

A járulékok csökkentése önmagában helyes lépés, de a kieső bevételeket pótolni kell, írja a hvg.hu. A közgazdászok szerint szakítani kellene a múlttal.

2017-ben a munkáltatók által fizetett járulék – hivatalos nevén: szociális hozzájárulási adó – 27 %-ról 22 %-ra mérséklődött, amit 2018-ban további 2,5 százalékpontos csökkenés követ. Az is tudható, hogy 2019-től a szociális hozzájárulási adó mértéke összesen négy alkalommal további 2 százalékponttal csökken, amennyiben az éves reálkereset 6 százalékkal nő. Amennyire örülhetünk a bérterhek csökkenésének, annyira aggódhatunk is: a járulékok ugyanis a nyugdíjak és az egészségügyi ellátások fedezetéül szolgálnak. Az pedig köztudott, hogy ezeket a területeket nem a forrásbőség jellemzi, vagyis arról is beszélni kellene, hogy a kieső bevételeket hogyan pótoljuk. A kieső járulékbevételek egy részét a béremelések fedezik, azonban nyilvánvaló, hogy költségvetési hozzájárulásra is szükség van.

Természetesen arra a „nem szeretem” kérdésre is válaszolni kell, hogy e többletkiadások hogyan finanszírozhatók a költségvetésből. Mindenképpen vissza kellene állni a személyi jövedelmek progresszív adóztatására, ami egyfelől az alacsony keresetek esetében bevételkieséssel járna az adóvisszatérítés újbóli bevezetése miatt, másfelől viszont többletbevételt hozna a magasabb jövedelmű sávokban.

Természetesen vigyázni kell arra, hogy a magasabb adókulcs az átlagos jövedelmeket ne sújtsa. Az alacsony keresetűek adóterhelésének csökkentése témánktól függetlenül is indokolt, hiszen a minimálbér 15 százalékos adója a legmagasabb az Európai Unió országaiban alkalmazott terheléshez képest. Ráadásul a kevésbé képzett vagy képzetlen munkavállalók adóterhének csökkentése a foglalkoztatásukat is olcsóbbá teszi, ami növelheti irántuk a keresletet, s így többlet-adóbevételt eredményezhet.

A személyi jövedelemadóból származó bevételeket önmagában is emeli a kereslet és a kínálat súlyos egyensúlytalansága a munkaerőhiány miatt, ami a vállalkozások munkaerő iránti versenyének éleződésén keresztül a bérek gyorsabb növekedését s ezen keresztül növekvő adóbevételeket hoz magával.

A szerzők közgazdászok, írásukat a hvg.hu közli.

(forrás: hvg.hu)
hirdetés

Könyveink