hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Súlyos orvoshiány van az országban

A 2020-as adatok szerint hátul kullogunk az ellátásban: 100 ezer emberre mindössze hatvanhat háziorvos jut, írja a Pénzcentrum.

Már nem újdonság, hogy a háziorvosok számában rohamos csökkenés van hazánkban, ennek negatív hatásait pedig mi érezzük leginkább, akiknek előbb vagy utóbb szükségünk lenne ellátásra. Folyamatosan jönnek a hírek bezáró vagy szakaszosan nem ügyelő szülészetekről és más szakorvosi rendelőkről, és súlyos az orvoselvándorlás is. Erre még egy lapáttal rátett a 2020 tavaszán hazánkban is kitört COVID-járvány, mely során rengetegszer fordult elő, hogy más szakmabeli orvosoknak kellett a covid-osztályokon szolgálatot teljesíteniük, nem ritkán másfél napos állandó hajtásban. Most megnéztük az európai adatokat, ki hogyan áll a háziorvosok számában.

Az Eurostat nemrég közölte friss adatait arra vonatkozóan, hogy az unió országaiban (valamint Luxemburgban, Svájcban, Norvégiában és Izlandon) hány háziorvos jut 100 ezer emberre. Magyarországon csak tavalyelőtt csökkent jelentősen a háziorvosok száma.

A 2020-as adatok alapján is látszik, hogy egy magyarra körülbelül 4 orvos jut, ha még mindig 10 milliós népességgel számolunk, de ezt a lakosságadatot már el kell felejteni. Ez az adat nagyjából egybevág azzal, amelyről lapunk is írt: Magyarországon jelenleg 670 háziorvosi praxis betöltetlen, így pedig több százezer magyar ellátását fenyegeti veszély: őket érintheti leginkább, hogy nem jutnak el időben orvoshoz, illetve inkább el sem indulnak, mert akár több órás utazásba is kerülhet, hogy orvos elé kerüljenek.

Az Eurostat adataiból kiderül, hogy Portugália, amely azonos méretekkel rendelkezik, mint hazánk: lakossága és területe is közel ugyanakkora, mégis, 2020-ban csaknem hatszor annyi orvos jutott a vizsgált százezer emberre, mint Magyarországon – írja összeállításában a Pénzcentrum.

(forrás: Pénzcentrum)
hirdetés

Könyveink