hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Startra kész az egyházi szakdolgozó-képzés

Szeptemberben indulhat az egyházak közös nővérképzése – mondta a Magyar Nemzetnek Toldy-Schedel Emil, a Szent Ferenc Kórház főigazgatója.

– Európában elsőként Magyarországon indítanak közös nővér- és szakasszisztensképzést a történelmi egyházak. Mi hívta életre ezt az elképzelést?

– Az egyházi kórházakban általában, így a Szent Ferenc Kórházban is elegendő orvos dolgozik, ugyanakkor hamar szembesültünk azzal, hogy az egészségügyi szakdolgozói, ápolói pályát – feltehetően a hivatásról kialakult negatív sztereotípiák és az alacsony társadalmi megbecsülés miatt – egyre kevesebben választják Magyarországon, nincs elegendő új belépő.

Éppen ezért arra gondoltunk, hogy a történelmi egyházak bázisán egy olyan életpályamodellt alakítunk ki, amelyik ezt a területet vonzóvá tudja tenni a fiataloknak. Így fogalmazódott meg egy egészségügyi szakdolgozói képzőhely kialakításának a szükségessége, amely a tanulás közbeni lakhatás mellett a képzés után további három-öt évre úgynevezett fecskeházakban lakást biztosít a végzettek számára. Ezt követően a történelmi egyházakkal és az egyházi kórházak vezetőivel felkértük a szeged–csanádi püspökség püspökét és az általa vezetett Gál Ferenc Egyetemet, majd az államigazgatás elé vittük az elképzelést, amelynek eredményeképpen a kormány előkészítő forrást rendelt a szeged–csanádi püspökséghez. Ebből sikerült kialakítani a képzésrendszer tervezett alapjait, valamint körvonalazódott az is, hogyan kellene átalakítani és újra működőképessé tenni a közel húsz éve bezárt, eredetileg az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció tulajdonában lévő, az államosítás után pedig Budagyöngye Kórházként működő Tárogató úti épületet.

Milyen előrelépéseket sikerült tenniük a nővérképzés elindításához?

– Elsőként felmértük az egyházi kórházakban dolgozók tudását, és örömmel mondhatom, hogy nagyon kevés olyan terület van, amit ezen a szinten ne tudnánk oktatni. A képzések elindításához szükséges engedélyrendszert is megszereztük, ugyanakkor mivel az épület végleges átalakításáig négy-öt évet kellene várnunk, úgy döntöttünk, hogy a nővérképzést a munkálatokkal párhuzamosan a Szent Ferenc Kórházban már elindítjuk. Tehát a gimnáziumi érettségire épülő egy-két éves nővérképzést az intézményünkben szeptembertől szeretnénk elindítani. Addig is – úgymond a rendszer próbájaként – idén októberben elsőként 23 ápoló részvételével már tartottunk egy kardiológiai szakasszisztens-továbbképzést. A kétnapos intenzív továbbképzés folyamán a felnőttápolás és -gondozás, valamint a sürgősségi ellátás szakterületein dolgozók korszerű kardiológiai vizsgálati eljárásokról nyertek ismereteket. A budapesti Egyházi Egészségügyi Oktatási Központ (EEOK) első programjaként lezajlott képzés sikeres volt, sőt a jövőre nézve is számos előjegyzett időpontunk van.

A szakmai-oktatási munka tehát már elindult. Mit lehet tudni a felújítási munkálatokról?

– Immár biztos, hogy a Tárogató úti épület nővérképző lesz, mivel az állam átadta a szeged–csanádi püspökségnek az ingatlant. Tehát megtörtént a tulajdonátadás, mi pedig kidolgoztuk az épületrendszer bontásához, építéséhez és a fejlesztéshez szükséges hátteret is. A Tárogató úti épület felújítása, a kollégium, valamint a fecskeházak kialakítása pedig akkor veheti kezdetét, ha a munkálatok megkezdéséhez sikerül forrást biztosítani. Ehhez, illetve a rendszerszintű oktatáshoz szükséges eszközök beszerzéséhez igyekszünk támogatást szerezni.

A teljes interjút a Magyar Nemzet közli.

(forrás: Magyar Nemzet)
hirdetés

Könyveink