hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Rusvai: A jelenlegi hullám hamarosan lecseng

Rusvai Miklós víruskutató az InfoRádióban azt mondta, a jelenlegi hullám nem jelent nagyobb megterhelést az egészségügyre.

Bár egyértelmű az emelkedés a múlt héthez képest, lassul a görbe emelkedése, ami várhatóan egy platóba fog hajlani, akár már a következő héten – mondta Rusvai Miklós az InfoRádióban a legfrissebb magyarországi Covid-adatok alapján. A víruskutató szerint ebből a szempontból a szennyvízadatok a meghatározók: ha stagnálás, legfeljebb minimális emelkedés látható, akkor bízhatunk abban, hogy a jövő héten tetőzni fog a mostani „járványhullámocska”.

Rusvai Miklós hozzátette: ha napokra elosztjuk a friss fertőzöttek heti számát, akkor olyan 1400-1500 körüli értéket kapunk, ami viszont lényegesen elmarad a január végi, február eleji 20 ezer körüli (napi) új esettől. Vagyis, ha lehet hinni a trendeknek, akkor ez valóban csak egy „hullámocska” lesz, ami a jövő héten tetőzhet – ismételte meg a víruskutató, aki szerint minderre az is reményt adhat, hogy Nyugat-Európa már túl van a csúcson.

A víruskutató egyetértett azzal, hogy a vakcináknak nagy szerepük lehet abban, hogy kevesebb a beteg, noha ezek sem feltétlenül eredményeznek teljes védettséget minden beoltott személyben. Főként, mivel az új omikron mutációk képesek áttörni a korábbi – vagyis az eredeti vuhani változat ellen készült, és az alfa illteve a delta ellen is még nagyon hatékony – vakcinák által biztosított védelmet. Rusvai Miklós éppen ezért azt ajánlja, hogy aki eddig nem immunizáltatta magát, és nem tartozik rizikócsoportba, az várja ki a vélhetően ősszel forgalomba kerülő, kifejezetten omikronspecifikus vakcinákat. Majd csak akkor oltassa be magát, így nagyobb arányú védelemre tehet szert az év végére várható járványhullámok idejére.

„Most csak a rizikócsoportba tartozók oltassák magukat, hiszen az ő esetükben, ha csak kis mértékben is, de hozzájárulhat a védelemhez a korábbi vakcinák által biztosított immunitás is” – tette hozzá.

Rusvai Miklós úgy vélte, hogy a maszkviselés még korai, mert a jelenlegi hullám vélhetően hamarosan le fog csengeni, és nem jelent nagyobb megterhelést az egészségügyre, hiszen a kórházadatok – a lélegeztetőgépen lévők és elhunytak száma – viszonylag „kedvezőek”.

Ősszel viszont mindenképpen indokolt lehet majd a maszkviselés a tömegközlekedésen és a közhivatalokban – fűzte hozzá a víruskutató.
(forrás: InfoRádió)
hirdetés

Könyveink