hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Rétvári: Társadalmi egyeztetés van a szülés utáni kórházi tartózkodásról (Bővítve: szakmai kollégium)

A kormány szülői és egészségügyi szakmai szervezetek kérésére bocsátotta társadalmi egyeztetésre azt a javaslatot, amely szerint a szülő nők saját kérésükre, komplikációmentes szülés és az orvos jóváhagyása esetén már 24 óra után újszülöttjükkel együtt elhagyhatnák a kórházat, közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Rétvári Bence kifejtette: ez azt jelenti, hogy az eddigi gyakorlattal ellentétben, amikor a kórházak minimum 72 órás kezelés esetén kapták meg a teljes egészségbiztosítási finanszírozást egy szülés után, a jövőben a 24 órás kezelés után is megkaphatnák ugyanezt a térítést, vagyis rugalmasabbá válna a rendszer.

Hangsúlyozta: szó sincs kapacitáshiányról, hiszen a szülészeti ágyaknak csupán a háromnegyede foglalt, illetve a Nyugat-Európában már bevált gyakorlatnak megfelelően csak abban az esetben hagyná el a kórházat 24 óra elteltével az anya, ha ezt külön kéri, és orvosilag is indokolt.

A rendszer visszásságaként említette, hogy a teljes térítés a császármetszéses, vagyis a komplikáltabb születéseknél most sem 72 óra, hanem már 48 óra után jár. Vagyis a jelenlegi szabályozás a normál szülés esetén tovább tartja bent az anyát, mint a császármetszésnél.

Mint mondta, a javaslat révén megszűnik a kórház anyagi ellenérdekeltsége az egészséges anyák és újszülöttek korábbi hazaengedésével szemben. Ugyanakkor azokban az esetekben, ahol ez orvosilag indokolt, természetesen továbbra is bent kell maradni az anyának és a gyermeknek, hangsúlyozta az államtitkár.

Szakmai kollégium: évek óta javasolják

Az Egészségügyi Szakmai Kollégium szülészeti tagozatának vezetője szerint a kollégium már húsz éve valamennyi kormánynál megpróbálta elérni, hogy a kötelezően előírtnál hamarabb is hazamehessenek a kórházból az anyák az újszülöttjeikkel, ám nem jártak eredménnyel. Demeter János csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva üdvözölte az erről szóló elképzelést, és rámutatott: végre meghallgatták őket és lehetőséget biztosítanak erre. A javaslatukat támadó kritikákat igazságtalan hisztériának nevezte. Megjegyezte: amikor bevezették a jelenleg is érvényes finanszírozást, olyan igazságtalan helyzetek alakultak ki, hogy császármetszés után két nap, míg normál szülésnél három nap kórházban töltendő idő kellett a térítéshez.

A kérdésre, miszerint vajon mennyire fognak majd élni az anyák ezzel a lehetőséggel, Demeter János azt mondta: várhatóan csak néhányan fogják kérni ezt, jellemzően olyanok, akiknek már a második, harmadik vagy többedik gyermekük született, és várja őket otthon a nagyobbik testvér. Megjegyezte, szabadabb felfogású édesanyáknál szinte "kényszer és állandó háború van", mert ők szeretnék, ha már a szülés másnapján hazaengednék őket.  A szülészeti tagozat vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy sokszor még a három nap sem elegendő az anyáknak, hiszen az anyatej termelődése a harmadik napon áll be, ekkor tanulják meg a szoptatást, és első gyermeknél nem megnyugtató az eddigi gyakorlat sem.

Demeter János szerint szó sincs arról, ami egyes sajtóhírekben megjelent, miszerint a kórházakat a szakemberhiány, illetve férőhelyhiány arra sarkallhatja, hogy rábeszéljék az édesanyákat a gyors távozásra. Hozzátette: kizárólag az édesanya kérésére történhet mindez, a születésszám és a tapasztalataik alapján pedig egy-két budapesti kórház kivételével zsúfolt szülészet alig van.  

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink