hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Reálértéken kevesebbet költöttek az egészségügyre

Öt év alatt reálértéken két százalékkal kevesebbet költött az Orbán-kormány az egészségügyre – derül ki a Napi.hu elemzéséből.

A kormány benyújtotta a parlamentnek 2015-ös költségvetés elszámolását – mindezt kilenc hónappal az év vége után, amikor már a 2016-os költségvetés is kifutóban van. Elvileg a 2015-ös elszámolásra kellett volna építeni a 2017-es költségvetés tervezetét, ám azt már tavasszal elfogadta a parlament, így a mostani zárszámadási törvény gazdaságtörténeti visszatekintés a másfél évvel ezelőtt történtekre – írja a portál.

Az elmúlt öt évben alig 8,7 százalékkal nőttek a jóléti kiadások, így 2015-ben erre a célra 11 988,7 milliárd forint ment el, vagyis az összes kiadás 56 százaléka. A jóléti kiadásokon belül mindenhol átlag alatti volt a növekedés – egyedül a kulturális és sportkiadásokra költött lényegesen többet a kormány, mint elődjei. Ugyanakkor még így sem kirívóan magas a sportcél költés mértéke, hiszen a 2010-es 68,1 milliárdról 149,3 milliárd forintra emelkedett, igaz, ebben nem szerepelnek a társasági adóból átadott támogatások.

Oktatásra az állam 17,8 százalékkal költött többet, vagyis a növekedés átlag alatti, ráadásul épp csak a reálérték megőrzésre volt elegendő, ugyanis 2010-2015 között 17 százalék volt az infláció.

Az egészségügy már nem járt ilyen jól: tavaly 2754,9 milliárd forint ment el erre a célra, ez nominálisan csupán 15 százalékos növekedés 2010-hez képest vagyis a kiadások reálértéke két százalékkal csökkent.

Még ennél is nagyobb (27 százalékos) a csökkenés reálértéken a nyugdíjkiadásoknál, ahol tavaly 2987,7 milliárd forintot fizettek ki, szemben a 2010-es 3322,8 milliárd forinttal. Itt a megszorításokat azonban a helyén kell kezelni, ugyanis 2012 után megszüntették a korhatár alatti nyugdíjakat - azok szociális ellátása alakultak át -, vagyis a csökkenés csupán látszólagos.

(forrás: Napi.hu)
hirdetés

Könyveink