hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

PET-CT: kinek hoz hasznot?

Az SE PET-CT-jének átadásával senki nem kényszerülhet arra, hogy magánúton keressen megoldást. Vagy mégis? A 168 óra összeállítása.

A PET-CT vizsgálatokhoz elegendő eszköz és megfelelő finanszírozás áll rendelkezésre. A tervek szerint áprilisban átalakítják az engedélyeztetési rendszert is, így könnyebben, gyorsabban és várhatóan szélesebb körben lesz hozzáférhető a drága vizsgálat. Más kérdés viszont, hogy az erre biztosított mintegy hatmilliárdos keret több mint felét a múlt héten átadott vadonatúj PET-CT-központtal mára kilencre bővült vizsgálóhelyből három magáncég hasítja ki. Vagyis az egészségügyben kivételesen jól finanszírozott ellátás haszna vállalkozások zsebébe vándorol, s nem az állami rendszer működtetésébe kerül vissza – olvasható a 168 óra összeállításában.

A kétezres évek második felétől működő három profitorientált és egy állami (Kecskeméten működő) PET-CT mellett az OEP két évvel ezelőtt befogadta a kaposvári kórház, majd tavaly az Országos Onkológia Intézet, valamint a szegedi és a pécsi egyetem berendezését.  A Semmelweis Egyetem PET-CT-jének átadásával és befogadásával már évente harmincegyezer beteg vizsgálatát finanszírozza az állam, így senki nem kényszerülhet arra, hogy magánúton keressen megoldást súlyos százezrekért.

Dr. Bittner Nóra, a Magyar Rákellenes Liga elnöke, praktizáló onkológus szerint ennek ellenére még mindig előfordulhat, hogy valaki nem kap elfogadható időpontot, de ezekről az esetekről általában kiderül, hogy valami adminisztrációs hiba okozta a malőrt, elakadt valahol a kérelem, nem jutott időben az engedélyező bizottsághoz.

Dr. Szilvási István, a Szakmai Kollégium Nukleáris Medicina Tagozat elnöke, a Honvédkórház Nukleáris Medicina Osztályának vezetője szerint bővíteni kellene azon betegségcsoportok körét, amelyek esetében az OEP finanszírozza a PET-CT-vizsgálatot. Ez a vizsgálat ma már igen jó helyzetben van finanszírozási szempontból, miközben a képalkotó diagnosztikai vizsgálatok döntő többsége sokszor annyira rosszul fizetett, hogy egyszerűen nem is végzik el az intézmények. Ehhez elegendő összehasonlítani a büdzsét: míg a kilenc PET-CT az évi harmincegyezer vizsgálatához csaknem hatmilliárdos keretet kap, addig az összes többi, évi nagyjából százharmincezer vizsgálatra két és fél milliárd jut.

A biztosító által vizsgálatonként fizetett 192 ezer forint már nyereséget is hoz, s akkor még nem is beszéltünk arról a profitról, amit a magánúton fizetett 250-300 ezer forint eredményez. Ez azonban újabb kérdőjelet vet fel: meglehetősen különös, hogy az államilag finanszírozott vizsgálatok bevételének túlnyomó többsége is ahhoz a három magánszolgáltatóhoz kerül, ahol a profitot saját vállalkozásuk könyvelheti el.

(forrás: 168 óra)
hirdetés

Könyveink