hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Parlament: a drogrehabilitációtól a szűrőprogramig

Több egészségügyet érintő ügyben interpelláltak vagy tettek fel kérdést a képviselők az Országgyűlés hétfői munkanapján.

KDNP: milyen lépéseket tervez a kormány a drogrehabilitáció területén?
    
Firtl Mátyás (KDNP) össznemzeti érdekként hivatkozott a megelőzésre és a drogrehabilitációra, amelynek elvi alapjait már lefektette a parlament. Ismertette, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a kezelésben megjelentek száma 12-17 ezer között volt az elmúlt években, a megelőzés azonban jóval szélesebb réteget érint. Arról érdeklődött, hogy az eddigi intézkedések hogyan segítették a fogyasztás elleni küzdelmet és milyen további lépéseket tervez a kormány.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára válaszában kiemelte, hogy a nemzeti stratégia azt tűzte ki, hogy 2020-ra végelegesen száműzi kábítószereket, az azzal kereskedőket és a függést. Fontosnak nevezte, hogy a kereslet és a kínálat csökkentése mellett bátorítani, erősíteni kell azokat, akik soha nem nyúltak droghoz. Szakítottak a tűcserékkel és a felépülés-központúság lett a fő szempont, fejtette ki, jelezve: az idei költségvetésben szinte duplája, 800 millió forint áll rendelkezésre. Uniós forrásokból pedig további több milliárd forint jut prevenciós programokra, szenvedélybetegségek megelőzésére.

A kormánypárti politikus elfogadta a választ.


 LMP: miért nincs szappan a kórházi mosdókban?

Hadházy Ákos (LMP) azt mondta, hogy a kórházak, SZTK-k mosdóiban nincsen szappan, annak ellenére, hogy a kórházi fertőzéseket egy egyszerű kézmosással meg lehetne előzni. Tavaly 136 kórházi járványt jelentettek, ez 23 százalékkal több, mint 2014-ben, emelte ki. Kórházi fertőzésekben az elmúlt évben 644 ember halt meg, ami 24-el több, mint a közlekedési balesetekben elhunytak száma, miközben szerencsére senki nem halt meg Magyarországon a terrorizmus miatt, fogalmazott.

Rétvári Bence,  az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára azt kérte, hogy a képviselő ne nézze le az egészségügy dolgozóit és ne a parlamentből oktassa ki őket, hogy mossanak kezet. Egy év alatt a három legfőbb fertőzés száma 14 028-ről 13 340-re csökkent, hangsúlyozta a kórházfelújításokat és új eszközök beszerzését és kiemelő államtitkár.

A választ a Ház fogadta el 107 igennel, 33 nem ellenében.

Az LMP egy egészségügyi szűrőprogramot vitat

    
Hadházy Ákos (LMP) azt kifogásolta, hogy három dél-békési település is ugyanazt a céget hívta meg egészségügyi szűrések lebonyolítására 16 millió forint értékben, amire szerinte kicsi a matematikai esély, azonban két település fideszes képviselője, Simonka György és Varga Gábor egymás mellett ül a parlamentben. Felvetette, hogy a kormánypárti politikusok összebeszéltek az ügyben.

Orbán Viktor miniszterelnök válaszában azt hangoztatta: a kormány zéró toleranciát képvisel a korrupcióval szemben és mindent megtesz, hogy ennek érvényt szerezzen. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az ülésrendet nem ő szabja meg, nem tudja a képviselőket "szétültetni". Arra kérte az ellenzéki politikust, hogy ha tudomása van bármi összejátszásról, tegye meg a bejelentéseket, és a hatóságok ki fogják vizsgálni.
    
MSZP: több pénz kell az egészségügybe!
        
Tukacs István (MSZP) az egészségügy pénzügyi hátterét tette szóvá, példaként hozva, hogy érsebészeti műtétek helyett amputálnak, alkalmatlan műtők vannak, egyes helyeken fogasra akasztják az infúziót. Mint mondta, jól működő, jól finanszírozott egészségügyben ilyen nincs. Mikor óhajtják észrevenni, hogy több pénz kell? – kérdezte az ellenzéki politikus.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a szocialista-szabad demokrata egészségpolitikát bírálta, egyebek mellett az egészségbiztosítási alap csökkentése miatt, továbbá azért, hogy a költségek jó részét az önkormányzatokra hárították, amelyek hitelből és kötvényekből finanszírozták azt. Szerinte azért "rohasztották le" az egészségügyet, hogy privatizálni tudják. Kiemelte: most példa nélküli fejlesztési időszak kezdődött, 30-40 éves műszereket cserélnek le és jelentős béremelés indult az ágazatban.
    

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink