hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Ötszáz kistelepülés, negyvenháromezer vizsgálat

Több mint negyvenezer lakos szűrését, vizsgálatát végezték el 2018 óta a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai a Helybe visszük a szűrővizsgálatokat programban.

A kistelepülések mellett már a munkahelyekre is elviszik a szűrővizsgálatokat. Surján Orsolya helyettes országos tiszti főorvos a Magyar Nemzetnek elmondta, a szűrővizsgálatokon részt vevők körében nagy a dohányzók és az alkoholfogyasztók aránya, sokan táplálkoznak egészségtelenül, és az elhízás is jellemző. Csak az idén tizenegy megyében ötvenkilenc felzárkózó településre látogattak el, nyolcvan szűrési napon. Az NNK szűrőbuszai egyéni megkeresések miatt további helyszíneken is jelen voltak, melyek civil szervezetektől, önkormányzatoktól, valamint a munkahelyektől érkeztek. Ezekkel a megkeresésekkel együtt a szűrőbuszok további 85 településen – köztük huszonegy munkahelyen – jártak, és közel 9500 fő szűrését, vizsgálatát végezték el.

Tapasztalataik szerint a felnőtt lakosság leggyakoribb egészségi problémája a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a magas koleszterinérték és az ápolatlan fogazat. A szűréseken részt vett lakosság körében szintén jelentős a dohányzók és az alkoholfogyasztók aránya, sokan táplálkoznak egészségtelenül, jellemző a mozgásszegény életmód és az elhízás – rögzítette a helyettes tiszti főorvos.

cimkék

hirdetés

Könyveink