hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Őszre megismerhetjük az új intézmények látványterveit

Bár még nem ért a látványos szakaszába, jó ütemben halad a közép-magyarországi régió egészségügyi intézményrendszerének megújítását célzó Egészséges Budapest Program (EBP) – írja a Magyar Idők.

Az EBP miniszteri biztosa, Cserháti Péter elmondta, a következő hetekben eddig sosem tapasztalt mennyiségű és minőségű informatikai, illetve orvostechnikai eszközt adnak majd át a fővárosi és Pest megyei kórházakban. Az előbbi több mint 2600 új munkaállomást jelent, mert a régió­ban százával kell az elavult, a korszerű kihívásoknak, így a távdiagnosztika igényei­nek, valamint a betegadatok gyors és biztonságos kezelésének sem megfelelő komputereket kiváltani.

Tizenhat nagy képalkotó diagnosztikai, illetve terápiás eszközt is telepítenek hamarosan a kórházakba: három MR-t (ezek közül egy a baleseti és idegsebészeti ellátást jelenleg e nélkül működtető Szent János-kórházba kerül), négy CT-t, ugyanennyi, a stroke- és infarktusellátásban az erek gyors vizsgálatára szolgáló úgynevezett DSA-t (angiográf), egy pozitron emissziós tomográfot a Honvédkórház számára, egy lineáris gyorsítót az Uzsoki utcai kórház onkológiájára, és több mammográfiás készüléket, illetve digitális röntgent. Még két körben lesznek idén kórházi eszközbeszerzések, összesen 30 milliárdnyi új orvosi gépnek és berendezésnek kell célba érnie az év végére – jelezte Cserháti Péter.

A tervpályázati kiírásokat egy honlapon fogják közzétenni, amelyen azok menete nyilvánosan követhető lesz. Az új kórházak megtervezésére az unióból is pályázhat bármely építész tervezőiroda, de komoly referenciákat kell tudni felmutatni, amelyekre 15-20 magyarországi iroda is biztosan képes, önállóan vagy konzorciumban.

– Azt reméljük, hogy május közepére, végére megjelenhetnek a pályázati kiírások. Ezt követően három hónap van a tervpályázatok benyújtására. Szeretnénk, ha a pályamunkákat október végére elbírálhatnánk, hogy azt követően megindulhasson a végleges kiviteli tervek elkészítése is – mondta Cserháti Péter. A miniszteri biztos hozzátette: ezzel párhuzamosan a kisebb, úgynevezett társkórházaknál is – esetükben már külön-külön – hamarosan kiírják az uniós szabályok miatt szükséges nyílt tervezési közbeszerzési eljárásokat. Az összes tervezési eljárás fedezetére – a Honvédkórházzal, illetve a Semmelweis Egyetemmel együtt – összesen 23,3 milliárd forint keretet biztosított a kormány.

A teljes cikk

(forrás: Magyar Idők)
hirdetés

Könyveink