hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Ősszel jönnek az új ápolásügyi jogszabályok

Életpályamodellt és a közszféra átlagához igazodó bérezést szeretnének az egészségügyi szakdolgozók – hangzott el a kétnapos országos kongresszusuk előtti sajtótájékoztatón.

A szakdolgozóknak az ágazaton belül is nagy az elmaradása, hiszen míg az átlagos bruttó bérszint 220 ezer forint, addig a szakdolgozóké átlag 160-170 ezer forint – mondta Bugarszki Miklós, a Magyar Ápolási Egyesület elnöke. Ő úgy véli, azokban az ágazatokban, amelyekben életpályamodellt alkalmaznak, "kicsit előrébb járnak" a bérkérdésekben. Jelezte, hogy az egyesület már 2010-ben letett egy javaslatot a szakdolgozókra vonatkozó életpályamodellről, többször tárgyaltak is róla az ágazati vezetőkkel, de végül nem valósulhatott meg.

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke kifejtette, Magyarországon 26 ezer egészségügyi szakdolgozó, ápoló hiányzik a rendszerből. A választások után ezzel a feladattal foglalkozni kell - mondta. A bérezésről szólva kifejtette, a meglévő ösztöndíj-rendszert folytatni kell vagy újakat szükséges behozni a rendszerbe, ugyanakkor differenciálásra szükség van, hiszen nagyon változatos szakképesítésűek és végzettségűek a szakdolgozók.

Török Krisztina, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) főigazgatója kérdésre válaszolva elmondta, a szakmai szervezetekkel közösen kidolgozták az országos ápolásügyi stratégiát, amely egyeztetési fázisban van, a belőle fakadó jogszabályalkotás pedig ősszel várható.

***

Az Egészségügyi Szakdolgozók XLV. Jubileumi Kongresszusán elismerések adott át dr. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár és dr. Török Krisztina a  Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség-és Szervezetfejlesztési Intézet főigazgatója.

A Kongresszus Különdíját kapta dr. Fáy Tamásné, dr. Pinczés László, és Vártok Józsefné.

Miniszteri elismerő oklevélben részesült: Schulmann Csabáné, Dr. Zoltánné Csorba Éva, Afonyiné Kaló Tünde, Dunai Márton Tiborné, Takács Éva, Ábelné Kövér Andrea, Udvardi Béláné, Simon Éva, Kónya Anikó,Talabér Andrea Katalin, Kelemen Éva, Projektiroda (csoportos felterjesztés: Nagy Attila, Komán Attila, Farkasné Szondi Zita, Kósa Katalin, Pásztor Veronika, Gulyás Istvánné, Diósi Marianna, Kovácsné Temesvári Zsuzsa, Radvánszkyné Gulyás Györgyi, Dr. Nagyné Veres Szilvia), Keserű Piroska, Máténé Söveg Zsuzsanna, Kappéter Brigitta, Liptákné Idul Mária, Botos Katalin.

Pro Sanitate elismerésben részesült Bergyár Viola és Ilyésné Nagy Ibolya.

Batthyány-Strattmann László-díjat kapott Tóth Lajosné, a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház munkatársa.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink