hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Ónodinak is tetszik

Ónodi-Szűcs Zoltánnak is tetszik Az Egészségügy Emberi Oldala – mondta az ATV-ben az FME alelnöke.

Kapcsolódó cikkek

Az egészségügy szereplői és a társadalom tagjai együtt képesek arra, hogy jó irányban befolyásolják az egészségügyet, és egy élhetőbb rendszer alakulhasson ki a betegek és a szakemberek számára egyaránt – mondta az ATV Start Plusz című műsorában Bobek Fanni, az Fenntartható Magyar Egészségügyért Egyesület (FME) alelnöke.

Mint arról a MedicalOnline-on elsőként beszámoltunk, az FME nemrég indította el Az Egészségügy Emberi Oldala című portált, amelynek híre már eljutott az egészségügyért felelős államtitkárhoz is, aki szimpatizált a kezdeményezéssel. Az alelnök szerint az egészségpolitika számára is hasznos hogy a portál létrehozásával erősítik az egészségüggyel kapcsolatos pozitív szemléletet.

Ha kérik, az emberek szívesen segítenek és vesznek rész különféle, a kórházakat, intézményeket támogató programokban – osztotta meg Bobek az FME eddigi tapasztalatait. Szerintük az egészségügyben dolgozók iránti megbecsülés jelen van a társadalomban, csak felületet kell biztosítani ahhoz, hogy mindezt ki tudják fejezni.

A bérrendezés jelentős változásokat hozott a dolgozók életében, és most arra is van remény, hogy 48 milliárd forintos többlettel kiigazítják a bértáblát, amely a bérminimum és a minimálbér emelése miatt összecsúszott. Az FME támogat minden olyan kezdeményezést, ami a dolgozók bérének emelését, egzisztenciális körülményeinek javítását eredményezi, az egyesület pedig vállalja, hogy a társadalmi támogatást előrébb viszi. Ugyanakkor az alelnök arra is felhívta a figyelmet, hogy az egészségügyben dolgozók egészségi állapota nagyon rossz, jellemző a kiégés. Példaként említette, hogy azok közül, akik 2010 óta már nem háziorvosok, a negyedük azért nem gyógyít, mert sajnos idő közben meghalt. 

(forrás: MedicalOnline, ATV)
hirdetés

Könyveink