2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

OKFŐ: a lélegeztetett betegek 80 százaléka meghal

A lélegeztetett betegek 80 százaléka meghal, mondta a HírTV Magyarország élőben című műsorában Takács Péter, az Országos Kórház Főigazgatósáság főigazgató-helyettese.

A kórházak Covid részlegein egyelőre nincs változás. Extra leterheltség mellett dolgoznak az orvosok és ápolók. Némileg csökkent a magyar kórházak intenzív osztályain a terhelés, mondta az Országos Kórház Főigazgatósáság főigazgató-helyettese a HírTV esti műsorában. A csúcson mintegy 1500 embert ápoltak lélegeztetőgépen, de Takács Péter szerint ennek duplája a magyar egészségügyi rendszer kapacitáshatára: 3000 az az ágyszám, amit biztonsággal tudunk üzemeltetni és szakembergárdával ellátni – mondta.

Arra a kérdésre, hogy igaz-e a Magyar Orvosi Kamara állítása, hogy a lélegeztetőre került betegek több mint 90 százaléka meghal, Takács azt válaszolta, hogy túlzás ez a szám. Adataik szerint a lélegeztetett betegek több mint 80 százalékának nem tudják megmenteni az életét. Hozzátette: a magyar betegek ugyanúgy megkapnak mindent, "mint tőlünk nyugatabbra, vagy az Egyesült Államokban", szerinte a magas halálozás Magyarországon "a betegség jellegéből fakad."

(forrás: HírTV)
Olvasói vélemény: 1,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés