hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Nyáron is kitart a felmondási tilalom

Aggodalommal fogadják az egészségügyi szakdolgozók a vészhelyzet tervezett meghosszabbítását, közli a Népszava.

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke szerint az a legfrusztrálóbb, hogy nem tudni, még meddig „lóghat a fejük felett” az átvezénylés lehetősége. Most jóval több mint ezer ember dolgozik az eredeti munkahelyétől távolabb, idegen helyen és a munkájuk körülményei sem tisztázottak még.

Rendezetlen például a kirendeltek díjazása: a nulla forinttól 200 ezerig szinte bármi előfordul a kirendelés ellentételezése címén. Balogh Zoltán hozzátette: kérésükre az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFÖ) megpróbált ebben rendet tenni, kérve az intézményeket az egységes díjazásra, ám ezt nem sikerült megoldani.

Ezekben a hetekben derült ki az is, hogy körülbelül mintegy 5000-6000 szakdolgozónak lényeges jövedelem-veszteséget is okozott az egészségügyi szolgálati jogviszony bevezetése. Ők a közalkalmazott státuszukból fakadóan jubileumi jutalomra, ez pedig a szolgálati idejük függvényében kettő-, három, vagy öt havi illetményre lettek volna jogosultak, ám ezt az új jogviszonyban már nem kaphatják meg. Ez különösen azért is fájdalmas, mert azokat érinti, akik hosszabb ideje álltak már a betegágyak mellett és most a járvány sűrűjében is ott vannak az első vonalban. Balogh Zoltán elmondta: a kamara most külön munkacsoportot alakít, hogy fölmérjék az érintettek pontos számát és javaslatot készítsenek a kórházi főigazgatónak egy átmeneti szabályozásra, írja a lap.

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink