hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Novák Katalin a családpolitikai akcióterv részleteiről

Július elsejétől lehet igényelni a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kamattámogatott hitelét használt lakás vásárlásához is, valamint a július elseje után született gyerekek után igényelhető a gyerekvállalási támogatás, jelentette be hétfőn az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Novák Katalin a fiatal házasok gyermekvállalási támogatásáról elmondta, azt minden új gyermeket vállaló 18 és 40 év közötti nő igényelheti, aki első házasságában él, és legalább három év munkaviszonnyal rendelkezik. Legfeljebb 10 millió forint kamatmentes, szabad felhasználású hitel vehető fel, és júliustól számítva három évig áll majd nyitva ez a lehetőség.

A törlesztést az első, a 2019. július 1-je után született gyermek érkezésekor három évre felfüggesztik, a második gyermek érkezésekor újból három évre felfüggesztik és a tőketartozás 30 százalékát is elengedik, a harmadik gyermeknél pedig a kölcsön további részét teljes egészében elengedik, így akár vissza nem térítendő támogatássá is válhat ez a lehetőség.

Megjegyezte, ha a maximális 10 millió forintos összeget veszik fel a szülők, akkor a havi törlesztőrészlet 50 ezer forint lesz, 20 éves futamidővel. A támogatást azok is igénybe vehetik, akik már házasok és már van gyermekük, de csak további gyermek után kérhető a kölcsön.

Novák Katalin közölte, a csok mellé kapható kedvezményes hitel már használt lakásokra is felvehetővé válik, vagyis a kétgyermekes családok 10 millió, a három- és a többgyermekes családok 15 millió forint kamattámogatott kölcsönt vehetnek már igénybe használt lakás vagy ház vásárlására. Ezzel kapcsolatban elmondta azt is, hogy a használt ingatlanok vásárlására vonatkozóan eltörlik a 35 millió forintos értékhatárt, amely korábban a csok felvételének a feltétele volt.

A jelzáloghitelek egy részének átvállalása úgy változik, hogy már a második gyermek születésekor egymillió forintot, a harmadik gyermeknél 4 millió forintot, minden további gyerek születésekor újabb egy-egymillió forintot vállalnak át, közölte az államtitkár, hozzátéve: fontos tudni, hogy ez a lehetőség a kamattámogatott csok-hitelek esetén is érvényes.

Novák Katalin közölte, a legalább négygyerekes nők szja-mentességét várhatóan a jövő évtől vezetik be, és ez nemcsak a 18 év alatti gyerekek esetén érvényes, hanem a felnőtt gyerekek után is, egészen a nyugdíjig. Az adómentesség kizárólag a munkából származó jövedelemre igaz, tehát például az osztalékból származóra nem lehet igénybe venni.

A nagyszülői gyedről elmondta, csak még aktív, tehát dolgozó nagyszülők vehetik igénybe, nyugdíjasok nem, és a gyed extra nem terjed ki rá, tehát ha a nagyszülő visszamegy dolgozni, akkor a gyed folyósítása megszűnik.

Az államtitkár elmondta, elindul a nagycsaládosok autóvásárlási programja: a kormány legalább hétszemélyes új autó vásárlását támogatja a legalább három gyermeket nevelő családok esetében 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatással, amely az autó árának maximum 50 százalékát teheti ki. Ezt nem utólag térítik vissza, hanem már ennyivel kevesebbet kell eleve kifizetni.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink