hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Nő a híréhség a kórházfenntartónál

Az egészségügyi kormányzat kontrollmániájának újabb vadhajtásaként napi eseményjelentés írásra kötelezte a kórházfenntartó az intézményeket – tudta meg a Népszava.

Múlt pénteken valamennyi kórház megkapta azt a levelet, melyben arról tájékoztatták az főigazgatókat, hogy minden nap (szombaton és vasárnap is) reggel nyolcig jelenteniük kell a rendkívüli, a napi rutintól eltérő eseményeket az állami intézményfenntartónak. Ezt a beszámolót az érintetteknek akkor is el kell küldeniük, ha nem történt semmi az előző napon, vagyis nincs mit jelenteniük.

A célra külön táblázatot is készíttet az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK). A főigazgatók leveleit a kórházfenntartó területi igazgatóságai gyűjtik, elemzik. A lap úgy tudja, az intézményvezetők egy részének azzal magyarázták a furcsa kérést, hogy az egészségügyi kormányzat első kézből és nem a sajtóból szeretne értesülni, ha valami fennakadás van a betegellátásban.

A kórházvezetők elbizonytalanodást az is növelheti, hogy a klasszikus értelemben vett rendkívüli eseményeket egy 2005-ös miniszteri rendelet alapján eddig is jelenteniük kellett. Ott fel is sorolták, melyek ezek, így egyebek mellett katasztrófákat, terroreseményeket, tűzeseteket, robbanást, ár- vagy belvízkárt, valamint az egészségügyi szolgáltatást jelentősen akadályozó eseményeket – például a közműszolgáltatások megszűnését, illetve a dolgozói sztrájkot – jelölték meg, írja a lap.

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink