hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Nem nyilatkozhatnak a mentők?

A sajtónyilatkozatok rendjét belső szabályzat határozza meg – közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a Népszavával.

Fokozza a dolgozókon a nyomást az Országos Mentőszolgálat a május végi demonstráció előtt – nyilatkozta a Népszavának Kusper Zsolt, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke. A szervezet közösségi portáljára csütörtökön felkerült az a levél, amelyben az OMSZ vezetése a Somogy megyei területi szakszervezeti vezetőtől azt tudakolja: nyilatkozott-e a sajtónak, s ha igen, kapott-e ehhez engedélyt.

A lap a levélről megkérdezte a mentőszolgálatot is, a válaszban azt írták: más munkáltatókhoz hasonlóan – a sajtónyilatkozatok rendjét belső szabályzat határozza meg. Ez egyértelműen rendelkezik arról, hogy az OMSZ szervezetéről, működéséről, valamint a kivonuló mentőmunkájáról tájékoztatást csak az erre feljogosítottak (és a hiteles adatok birtokában lévők) adhatnak. Így az a munkavállaló, akivel kapcsolatban felmerül, hogy megszegi a munkáltató utasításait, szabályzatba foglalt elvárásait (például a munkáltató alkalmazottjaként felhatalmazás nélkül, esetleg hamis tartalommal ad sajtónyilatkozatot), más munkahelyekhez hasonlóan az Országos Mentőszolgálatnál is az eset kivizsgálására, indokolt esetben a megfelelő súlyú munkajogi szankció alkalmazására számíthat.

Kusper Zsolt szerint a szakszervezeti vezető munkájának része, hogy tájékoztassa a nyilvánosságot a dolgozók problémáiról. Mint mondta: a Szabolcs-Szatmár megyei szakszervezeti tisztségviselő ellen is indult eljárás. Ebben az esetben a munkahelyi vezető azt rótta fel, hogy a bajtárs megsértette az OMSZ „Facebook szabályzatát”, amikor az illető megpróbált utánajárni valaminek. A hó végi demonstrációt szervező szakszervezeti vezető arról is beszélt, hogy hiába egyeztettek órákon át a rendőrségen a jövő szerda délutáni tüntetésről, mert miután lényegében meg is állapodtak, az OMSZ főigazgatója kifogást emelt. Arról tájékoztatta a rendőrséget, hogy Markó utcai mentőpalota előtt gyülekezők akadályozhatják a mentőautók mozgását és ezért a demonstráció miatt sérülhet a mentés biztonsága.

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink