hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Nem maradunk támogatás nélkül

Az Európai Bizottság hivatalos döntése a fejlesztési támogatások kifizetésének felfüggesztéséről nem teszi kétségessé a támogatás későbbi lehívását – derül ki az EMMI MTI-hez eljuttatott közleményéből.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkársága szerint "egyetlen euró lehívása sem kerül veszélybe vagy válik kétségessé" a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programból (TIOP), az uniós támogatás kifizetését csak átmenetileg függesztették fel.

A tárca az MTI megkeresésére kedden elküldött közleményében azt írták, hogy a magyar hatóságok már ismerték az Európai Bizottság hivatalos döntését a fejlesztési támogatások kifizetésének felfüggesztéséről, és arra időben fel tudtak készülni. Hozzátették: az eljárás már folyik, a hivatalos közzététel "csak egy mérföldkő", amely egy kéthónapos tárgyalássorozatot indít meg.

Emlékeztettek rá, hogy az Emmi irányító hatóságként 2014-ben vette át a TIOP-ot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől. A tárca az akkori vizsgálatok során nagyon sok hibát tárt fel a projektek tervezésében, a leszerződött projektek többsége el sem indulhatott – írták.
Úgy fogalmaztak, hogy 2015 nyarán a minisztérium "sikeres intézkedési csomagjának, innovatív megoldásainak köszönhetően" a bizottság már csak 10-15 százaléknyi tételre kért intézkedést. Ennek egy részére vonatkozik az uniós fejlesztési támogatások kifizetésének múlt szerdai hivatalos felfüggesztése. Összesen 36 milliárd forintnyi kifizetést tartanak vissza átmenetileg addig, amíg Magyarország meg nem hozza a szükséges intézkedéseket.
Az Emmi hangsúlyozta, hogy bár az eljárás eredményeképpen a büntetés ("a TIOP korrekciójának") mértéke várhatóan 3 és 8 milliárd forint közé tehető, de nem lesz szükség arra, hogy ezt az összeget költségvetési forrásból pótolják.

Az operatív program végrehajtását közvetlenül nem befolyásolja a 2007-2013-as programozási időszak kifizetéseit érintő felfüggesztés, a projektek 2015-ben befejeződtek - olvasható a tájékoztatásban. Egy másik közleményben az Emmi arra hívta fel a figyelmet, hogy semmilyen összefüggés nem lehetséges a felfüggesztés és az Öveges-program között, mert utóbbi nem a TIOP terhére valósult meg.

A kérdéssel a Párbeszéd Magyarországért és a Demokratikus Koalíció is foglalkozott, utóbbi alelnöke, Niedermüller Péter az RTL Klub portfolio.hu által idézett hírére hivatkozott, amely szerint a bizottság felfüggesztésről szóló döntése közvetlenül az Öveges-programbeli tanterem-felújításokkal függ össze.
Egy neve elhallgatását kérő európai uniós forrás arról tájékoztatta kedden az MTI-t, hogy az unió különböző szabálytalanságok miatt 121 millió euró Magyarországnak járó fejlesztési támogatás kifizetését függesztette fel. Erről március 23-án döntött a bizottság. Az összeg további folyósítását akkor kezdik meg, ha Magyarország kijavítja a szabálytalanságokat, és adott esetben büntetést (korrekciót) is elfogad.
A bizottság 2015 szeptemberében értesítette Magyarországot arról, hogy megszakítja a kifizetéseket, mivel az ellenőrzés során szabálytalanságokat találtak. Erről levelet küldött Magyarországnak, amely azonban nem orvosolta a rendelkezésére álló hat hónap alatt a szabálytalanságokat, ezért függesztették fel a kifizetéseket múlt szerdán.


A magyar hatóságok feladata most az, hogy bevezessék a kért szabályozásokat. Amennyiben azok teljesülnek, a bizottság kész akár azonnal folyósítani a támogatási összeget – hangsúlyozta az ügy részleteit ismerő szakértő.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink