hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Négymilliárd forint a János kórháznak

Egységes és hatékony lesz a főváros és Pest megye egészségügyi rendszere az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében – mondta az emberi erőforrások minisztere.

Balog Zoltán bejelentette, hogy a Szent János Kórház idén 2,5 milliárd, jövőre pedig 2 milliárd forintot kap fejlesztésre az Egészséges Budapest Program keretében. A miniszter kiemelte, a főváros és Pest megye intézményhálózata több mint négymillió ember egészségügyi ellátását végzi, ezért a kormány úgy döntött, hogy ebben a térségben egy olyan koncentrált fejlesztésre van szükség, amely kiterjed az infrastruktúrára és az eszközállomány megújítására is. Mint fogalmazott, az Egészséges Budapestért Program koncepciójáról kialakult konszenzust meg kell őrizni, és már az idén 40 milliárd forintot fordítanak a központi régió kórházi fejlesztéseire.

Balog Zoltán jelezte, a 2010 előtti szocialista kormányok "öröksége" még itt maradt, hiszen 600 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből, amelynek elsősorban Budapest volt a kárvallottja. A miniszter emlékeztetett arra, hogy 2010 óta folyamatosan növelték a képalkotó berendezések számát: míg MR-berendezésből 2010-ben 30 volt, addig mára 65 készülék van, a CT-műszerek száma pedig 73-ról 104-re nőtt az elmúlt években. A Szent János Kórház egyéb fejlesztései mellett egy új MR-t is be tud üzemelni majd az intézmény. Emellett 200 millió forintból elindul a kórházban a fűtéskorszerűsítés is, és 458 millió forintot kap az intézmény a tervezésre, hogy a központi sterilizáló, a laboratórium, a gyógyszertár, valamint a közép-budai felnőtt társkórház és gyermekközpont kialakítását megtervezze, amelyhez a költségeket később rendelik hozzá. Tervezik a nővérszálló felújítását is, és összesen 13 épület energetikai fejlesztése valósul meg – tette hozzá Balog Zoltán.

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője elmondta, a Kútvölgyi úti szakrendelő fejlesztésére 9,3 milliárd forintot fordít 2020-ig a kormány. Elkezdik a diagnosztikai és a terápiás eszközök, a bútorzat cseréjét és egy beteghívó rendszert építenek ki. Ebből a forrásból az építészeti munkálatokra több mint 7 milliárd, orvostechnikai és informatikai eszközökre 2,3 milliárd forintot terveztek. A program során több mint 12 ezer négyzetméternyi terület és hetven rendelőhelyiség újul meg – mondta Gulyás Gergely. A kormánypárti politikus jelezte, hogy az előző uniós ciklusban a központi régió nem részesült a fejlesztési forrásokból, azonban az EBP egy olyan jó kompromisszum, ami mindenki számára elfogadható.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter – aki a II. és III. kerület fideszes országgyűlési képviselője – arról beszélt, az Egészséges Budapestért Program keretében megvalósuló fejlesztések azt a célt szolgálják, hogy minél gyorsabban, könnyebben lehessen az egészségügyi szolgáltatásokhoz hozzájutni. A miniszter úgy fogalmazott, hogy 2010 óta olyan fejlesztéseket tudtak megvalósítani az egészségügyben, amelyekre már régóta vártak az emberek, és ez a mostani fejlesztés is európai léptékű lesz. Kiemelte, hogy az elkövetkező három évben 70 milliárd forint jut Budapest és Pest megye egészségügyi fejlesztésére. A nemzetgazdasági miniszter utalt arra, hogy a Szent János Kórházzal együtt szintén fejlesztés indul a Szent Margit Kórházban, a Budai Irgalmasrendi Kórházban, valamint az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás
Intézetben is. Varga Mihály szerint ezek a beruházások már az idei évtől javítani fogják az itt élők egészségügyi ellátását, és mindenkinek jogos igénye, hogy ez az ellátás folyamatosan megújuló színvonalú legyen.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink