hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

NAV vizsgálatot kezdeményez a felügyelőbizottság a Magyar Orvosi Kamara ellen

A MOK felügyelőbizottságának vezetője az országos elnökség szerdai ülésén bejelentette, hogy az adóhatóság és a számvevőszék vizsgálatát kezdeményezik. Ezzel vélhetően új fordulatot vesz a kamarai vezérkar, s felügyelőbizottság hosszú ideje tartó párharca.

Mint arról a MedicalOnline korábban beszámolt a MOK közelmúltban megtartott éves országos küldöttközgyűlésén Bánki Magdolna tájékoztatta a résztvevőket milyen részeredményekre jutottak a kamara országos hivatalának vizsgálata során. A résztvevők a jelentést – amely egyébként a bizottság elnöke szerint sincs lezárva – nem fogadták el. Éger István későbbi sajtótájékoztatóján etikailag és morálisan is elitélendőnek tartotta a felügyelő bizottság elnökének tettét mondván, hogy egy le sem folytatott állítólagos vizsgálat, állítólagos eredményeit szellőztette meg nagy nyilvánosság előtt. A MOK elnöke egyébként az ominózus elnökségi ülést megelőző tájékoztatóján nem zárkózott el egy erre feljogosított állami szerv vagy hatóság vizsgálódásától. Nyitva állnak a kapunk, tette hozzá, s utalt arra, hogy az Állami Számvevőszék egyébként is időről időre vizsgálja a kamarát. Ez utóbbi illetően azonban megcsalta emlékezete az elnököt. Az ÁSZ ugyanis az elmúlt két évtizedben a tagok emlékezete szerint mindössze egyetlen alkalommal tartott ellenőrzést, amelynek témája egy 10 milliós állami támogatás volt. De ez talán mindegy is.

Bár az elnök elismeri, a bizottság feladata annak vizsgálata, vajon szabályszerű döntések születnek-e, s ennek érdekében korlátozás nélkül bármilyen kamarai dokumentumba betekinthetnek, Bánki Magdolna többek között épp azt kifogásolja, hogy jó néhány dokumentumhoz – nem egyszer kimondottan a hivatalvezető utasítását követve – nem férhettek hozzá, illetve előfordult, hogy fontos pénzügyekről kizárólag helyben olvasással szerezhettek információkat.

A fő probléma ott van – látja egyébként helyesen a kamara elnöke - hogy semmiféle kommunikáció nincs. Az „elővadászott” adatokkal kapcsolatban az ellenőrzöttnek nem állt módjában válaszolni, meg se kérdezték, sőt nem is tudott róla – mondja Éger István.  Ennek azonban némileg ellentmond, hogy a felügyelőbizottság egyrészt már tavaly bejelentette, 2013-ban az országos hivatal ellenőrzését végzi el, majd idén tavasszal egy közel 30 pontból álló feljegyzést juttattak  el a hivatalt vezető Gyenes Gézához, amiben azokat a témákat és dokumentumokat sorolták elő, amelyeket átnéznének. S bár az ügy horderejét tekintve – állítólag először vizsgálta felügyelőbizottság a kamara rendelkezésére álló több száz millió forint kétharmadával gazdálkodó országos hivatalt – meglepően kevésszer, de néhányszor azért sikerült közös asztalhoz ülniük a MOK könyvelőjével, könyvvizsgálójával és hivatalvezetőjével.

Miközben a törvényességi felügyeletet ellátó, ám füle botját sem mozgató Emberi Erőforrások Minisztériumának elegáns ám nehezen magyarázható távolságtartása közben zajlik e meglehetősen lehangoló csetepaté, az élet azért nem áll meg.

A legutolsó elnökségi ülésen például úgy döntött a kamara vezérkara, hogy összevonja két, egy-egy ingatlant kezelő cégét a MOK Komplex illetve a Szondi 100 Kft-ket. Főként az előbbi érdekes, annál is inkább, mivel a vállalkozás kezelésében lévő budakeszi ingatlan meglehetősen zaklatott történetével már 2010-ben foglalkozott a MedicalOnline.

A MOK Komplex lényegében 2010 nyarán jött létre, jogelődje, egy korábbi kamarai cég, a DQM Kft átalakításával. Ekkor szorult második helyre a budakeszi telek kezelése, s vált a cég elsődleges feladatává a biztosítási ügynöki, alkuszi funkció. Az új név azonban nem sok sikert hozott, vesztett értékéből a telek, s erősen ráfizetéses volt a brókeri tevékenység is. Legalább is úgy tűnik, hiszen meglehetősen gyakorta kellett sok milliós tagi kölcsönökkel életre injekciózni, miközben azért nem mindenki járt rosszul a cég háza táján. Volt ügyvezető, aki több százezres havi fizetése mellett 10 millió forintot meghaladó jutalékot számlázott ki magának, s távozásakor szemrebbenés nélkül felvette a végkielégítést is. Az összegek láttán sokan gondolhatják, ők már megint a rosszabbik székben ülnek… Sajátos módon, bár a kamara fizeti az orvosok életbiztosításának éves díját, az ezért cserébe járó a biztosítótársaság által utalt jutalékot – ugyancsak több mint tíz millió forint – a MOK Komplex nyeli el, mint fekete lyuk.

Bánki Magdolna úgy véli, a most elfogadott átmeneti cégösszevonás hosszabb távon a MOK Komplex kiürítését jelenti. A felügyelőbizottság többek között épp azért szeretett volna egy, a kamarától független könyvvizsgáló által végzett átvilágítást megrendelni – s nem auditálást, hiszen az egy másik könyvvizsgálói műfaj! –, hogy kiderüljön, pontosan mire is ment el a több mint 100 milliós tagi kölcsön. Ennek azonban meglehet, már bottal üthetik a nyomát.

A felügyelőbizottság legújabb lépését nyilván nem hagyja válasz nélkül a kamarai vezérkar, a felek között vélhetően eszkalálódik majd a harc. Még az is előfordulhat, hogy folyamatos teleregénnyé fejlődik az ügy. S ebben többek között az a szomorú, hogy az „előadást” épp azok nem nézik, akikre pedig elsősorban tartozik. A magyar orvostársadalom.

Horváth Judit
a szerző cikkei

cimkék

mok
hirdetés

Könyveink