hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Munka Törvénykönyve: az Európai Bizottság is megvizsgálja

Az Európai Bizottság (EB) megvizsgálja majd, hogy az új Munka Törvénykönyvéről szóló törvénytervezet, és a majdan elfogadott törvény megfelel-e az európai uniós jognak - erről Andor László, a bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős tagja beszélt pénteken Budapesten, ahol találkozott a hat magyar szakszervezeti konföderáció vezetőivel.

Andor László az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), a Liga Szakszervezetek, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ), valamint a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) vezetőivel tárgyalt. A megbeszélésen részt vett Bernadette Ségol, az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkára is.

A felek közös közleményükben kifejtik: a magyar szakszervezeti vezetők ismertették a biztossal az új Munka Törvénykönyve tervezetével kapcsolatos kifogásaikat, aggályaikat. Elmondták, hogy ha a jelenleg ismert formában fogadja el a javaslatot az Országgyűlés, akkor az súlyosan veszélyezteti a magyar munkavállalók elemi jogait és szociális helyzetét, valamint ütközik az Európai Szociális Kartában foglalt normákkal és az európai országok demokratikus gyakorlataival.

A közlemény szerint Andor László hangsúlyozta, hogy az Európai Unió a szociális párbeszéd elvére épül, s a bizottság a maga hatáskörében folyamatos párbeszédet folytat a munkaadók és a munkavállalók képviselőivel, a szociális partnerek által kialakított közös megállapodásokat elfogadja. A biztos egyben kívánatosnak tartotta, hogy a magyar kormány az európai gyakorlattal egyezően folytasson háromoldalú egyeztetést a szociális partnerekkel.

A Munka Törvénykönyvének minisztériumi tervezetét a Nemzetgazdasági Minisztérium konzultációkat követően nyújtja be a kormánynak, amely várhatóan ősszel dönt a tervezetről, és ezután kerülhet az Országgyűlés elé.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink