hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Müller Cecília: Alapismereteik sincsenek az oltáselleneseknek

Alapvető biológiai ismereteik sincsenek azoknak az embereknek, akik hisznek az áltudományos, oltásellenes dezinformációnak – mondta Müller Cecília a TV2 Mokka című műsorában.

Az országos tiszti főorvos a TV2 Mokka című műsorában arra figyelmeztetett, hogy a negyedik járványhullám küszöbén vagyunk, egész Európában emelkedik a fertőzöttek száma, Magyarországon már augusztus második hetétől megfigyelhető ez a tendencia.

A magyarországon fertőzések több mint kilencven százalékát a delta variáns okozza, amel az összes előtte megismert mutációnál fertőzőbb, mert az ezzel fertőzöttek sokkal több vírust ürítenek. Az oltás felvétele mellett a higiénés szabályok betartása is nagyon fontos emiatt – mondta Müller Cecília.

Elsősorban a dezinformációk okozzák, hogy sokan nem mernek oltakozni. Bár az oltások valóban veszélyhelyzeti alkalmazással kezdődtek, ez nem jelenti azt, hogy nem biztonságosak és hatékonyak, hiszen az oltóanyagok ellenőrzése minden fázison ugyanúgy végigment, mint más készítményeké.

A félrevezető információkról szólva kijelentette: alapvető biológiai ismereteik hiányoznak azoknak az embereknek, akiktől olyanokat hallok, hogy beépül a DNS-be az mRNS-vakcina, meg hasonlók. 

A koronavírus elleni vakcina témakörét követően a humán papillomavírus (HPV) elleni oltás is szóba került, amelynek ugyancsak a felvételére buzdított az országos tiszti főorvos.

(forrás: tv2)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Élettan gyógyszerészhallgatók részére

    Tartalom I. rész - Élettani alapfogalmak A szervezet belső környezete és a homeosztázis fogalma  A sejtfunkciók molekuláris...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Álomkönyv. Pszichoterápiás álommunka

    Az Álomkönyvet mindazok haszonnal forgathatják, akik érdeklődnek saját álmaik iránt, és akik izgalmasnak találják a...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...