hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

MOK: változtatnának a hálapénzzel kapcsolatos etikai normákon

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) új vezetői kampányolnának a hálapénz ellen, derült ki Lénárd Rita kamarai alelnök szavaiból az ATV-n.

A változtatás feltétele, hogy az egészségügyi kormányzat megemeli a béreket, és véghezviszi a szerkezeti változtatásokat is – közölte a kamara alelnöke az ATV híradójával. Lénárd Rita nagy jelentőségűnek tartja azokat a kórházi hirdetményeket is, melyekben orvosok és ápolók deklarálják: nem fogadnak el hálapénzt.

Egyre több orvos csatlakozik az „1001 orvos hálapénz nélkül” csoporthoz. A kezdeti 51 taghoz képest most már több mint 3600-an utasítják el a paraszolvencia intézményét.A MOK alelnöke azt mondja, hogy ha az egészségügyi kormányzat legalább a visegrádi négyek szintjére emelné az orvosok bérét, és változtatna a struktúrán, akkor a kamara új etikai szabályokat alkot a hálapénz ellen.

„Ennek megfelelően ki kell tűzni egy határidőt, amikor a hálapénzt kriminalizálják, ehhez az orvosi kamara meg fogja az etikai normákat, azonnal melléállítja és meg fogja szerkeszteni, és amikor ezek megvannak, akkor tud úgy működni az egészségügy, ahogy kell” – mondta Lénárd Rita.

Lénárd Rita szerint óriási a jelentősége annak, hogy pl. a budapesti Péterfy kórház baleseti intézetének gyermektraumatológiáján már kint van a felirat, hogy az orvosok, ápolók nem fogadnak el hálapénzt. Hasonló hirdetmény Szegeden is kikerült már a falakra.

(forrás: ATV)
hirdetés

Könyveink