hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.

Mocsárban a tiszti főorvos

A hazai közéletben, így az omladozó egészségügyben is egyre több tisztségviselő veszíti el az erkölcsi mércéjét. Nem hittem volna, hogy ebbe a kétes dicsőségű sorba a népegészségügyi szolgálat vezetője is beáll, írja a Népszabadságban Kökény Mihály exminiszter.

A napokban a frissen kinevezett tiszti főorvos is föltűnt a politikai lakáj szerepében. Vállalta, hogy a kormányhoz közel álló sajtótermékben védelmezi államtitkárát és pocskondiázza azokat, akik felelősséggel szót emelnek a tarthatatlan és tűrhetetlen egészségügyi viszonyok, a pályaelhagyás, a kivéreztetett és lepukkant kórházak miatt (Magyar Idők, 2016. január 29).... Szentes Tamás cikke, amely már az összeesküvés-elméletektől sem áll távol, szegényebbé tett egy illú­zióval. Azzal, hogy legalább az ország közegészségügyi biztonságának letéteményese, az ÁNTSZ nem vált a hatalmi politika játékszerévé. Igaz, a Fidesz már az influenza-világjárvány (2009) idején is próbálkozott: védőoltás elleni kampányt épített a hazai vakcinagyártó cég állítólagos offshore tulajdonosi hátterére alapozva. Szerencsére az akkori parlamenti szakbizottság egységes fellépése ezt ellensúlyozni tudta.

2016 elejére azonban az állami centralizáció, a politikai lojalitás mindent felülíró követelménye a szakmaiság utolsó szikráit is kioltja a hatósági-államigazgatási munkából. Igaz ez az ÁNTSZ-re is. Tragikusan lecsökkent a tiszti főorvos tekintélye, hatalma és szavának súlya az elmúlt öt és fél évben. Ez azért baj, mert az ÁNTSZ minden hibája ellenére is alapvetően szakmai szervezet volt, amely a lakosság egészsége érdekében dolgozott. Mára hatáskörét megnyirbálták, eszközeitől megfosztották, az évenkénti átszervezésekkel elérték, hogy mindenkit folyamatosan bizonytalanságban tartsanak. A kormányzati leépítésekről kiszivárgott hírek szerint a szervezet a végnapjait éli.

A teljes cikk

hirdetés

Könyveink