hirdetés
2019. március. 26., kedd - Emánuel.
hirdetés

Mi lesz veled, egészségügy?

Milyen változásokra lenne szükség elsősorban az egészségügyben? Máté-Horváth Nóra aneszteziológus-coach írását a WMN közli.

hirdetés

Azt mondod, kedves egészségügyben dolgozó kollégám, akárcsak sok laikus véleményalkotó, hogy majd akkor lesz itt tényleges reform, ha teljesen összedől az egészségügy.

Azt mondod, hogy akkor majd lesz nemulass, akkor már végre cselekedni kell, a mostani egészségügy helyét égessük fel, hintsük be sóval, és csináljunk utána valami alapjaiban újat.

Azt mondod, csak a jelenlegi rendszer teljes összeomlása után teremthető új rendszer. Fáradt vagy, és én értelek, de minden tiszteletem mellett én azt mondom, nincs igazad.

Az egészségügyi rendszer sosem fog a szó szoros értelmében összedőlni. Soha nem fogja sem külső nyomás, sem belső akarat ilyen szembetűnő és visszafordíthatatlan sorsra juttatni a rendszert. Nem dől össze, nem hullik darabjaira, valamilyen formában mindig állni fog – így hát nem érdemes várni a drámai fordulatot, sokkal inkább keresni kell az apró változtatási lehetőségeket. Igen, nekünk, benne dolgozóknak, ha már más nem teszi.

Nem hiszel benne? Pedig nem az optimizmus és a romantikus naivitás, hanem a realizmus beszél belőlem, amikor azt mondom, ez a rendszer nem dől össze. Öt érvem van, akad köztük szomorúan valóságos, és van köztük szívet melengető is. Meghallgatod? Megvitatjuk? Rólunk szól.

1. Királyok, bárók és hűbéresek

Te is tudod és én is, hogy egészségügyünk egy feudalista, merev rendszer – nem sokban különbözik társadalmunk más feudalista és merev rendszereitől. Orvosbárók és hűbérurak osztották fel egymás között ezt a törékeny világot, és kezdtek el uralkodni saját kamarájuk, szakmai szervezetük, kórházuk, osztályuk, részlegük felett úgy, hogy talán el is vesztették eredeti, – talán még a közérdeket és a betegeket szolgálni kívánó – szempontjaikat is, teret engedve saját, kevésbé köz-, ám sokkal inkább öncélú szándékaiknak. Mandátumaikat folyamatosan és sorozatosan hosszabbítják önmaguknak és egymásnak, titulusokat gyűjtenek- és alkotnak olykor maguknak, és elvárják, hogy megszólításukkor mindenki más kínosan ügyeljen megnevezéseik pontos sorrendben történő kimondására.

Alászolgája, professzor urak, igazgató urak és főorvos urak!

Ami a megújulás beengedését és saját érdekeik másodvonalba helyezését illeti, olykor pont annyira merevek, mint a rendszer, ami teret engedett nekik. Kimozdíthatatlan bástyaszerepükből adódóan, ha rajtuk múlik, sosem fog összeomlani az az egészségügyi struktúra, ami évtizedek óta kiszolgálja őket.

2. Oszd meg és uralkodj!

Egységben lenne az erő, de egység nincs. Szemben áll orvosbáró az orvosbáróval, vazallus az orvosbáróval, de olykor vazallus a vazallussal is, ha éppen úgy adódik. Ugyanis irigykedve tudja egymást nézni orvos és orvos, orvos és nővér, nővér és nővér is. Emberi játszmákba kezdünk, holott mindannyian ugyanazokkal a gondokkal küzdünk, ugyanúgy túlhajszoltak vagyunk, és ugyanúgy a teljes valónkkal harcolunk napról napra az egészségügy irracionalitásai ellen – az egyre növekvő terhelés mellett. Megosztott réteg vagyunk mi, az egészségügyben dolgozók rétege, valós összefogásra nehezen ösztönözhetők, és ezáltal nagyon kiszolgáltatottak a mindenkori politikának. Nincs ez másképp az egészségügyön kívüli világban, napjaink társadalmában sem.

Ahhoz, hogy a mostani rendszer belső elhatározásra, hirtelen vegyen drámai fordulatot, közös akaratra lenne szükség. Közös akarat pedig nincs.

A teljes írást a WMN közli.

(forrás: WMN Magazin)
hirdetés
Olvasói vélemény: 10,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kapd össze magad! - Radikálisan új módszer, hogy megváltoztasd az életed. Az 59 másodperc folytatása

    A legtöbb self-help könyv arra bíztat...

  • learn more A várandósgondozás kézikönyve

    A várandósgondozás a szülészeti gyakorlat egyharmadát teszi ki, a másik kétharmad a perinatológia, illetve a nőgyógyászat. A három nagy...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Védőoltásokról a tények alapján 2. kiadás

    A könyv második kiadása három új fejezettel bővült, valamint számos egyéb kiegészítést és javítást tartalmaz, melyek...

  • learn more Mindennapi gyermeksebészet

    A „MINDENNAPI GYERMEKSEBÉSZET” című kézikönyv mindazoknak készült, akik munkájuk során olyan gyermekekkel találkoznak, akiknek...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Tanúnak jelentkezem

    A szerző önéletrajzi témájú könyve egy eseményekben gazdag életutat idéz fel a századelőtől a századvégig. A Kolozsváron született és a világ...

  • learn more Kínálatmenedzsment

    A 21. század globalizált gazdaságát mindenütt, így Magyarországon is a piacon lévő vállalatok éles versenye jellemzi. Így van ez nálunk, az...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Az agy érzelmi élete

    Vajon miért van az, hogy egyes emberek nagyon gyorsan helyrerázódnak egy-egy kudarc után, míg másokat sokáig emészt a kétségbeesés? Miért van az,...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Ritka betegségek, diagnosztikai kihívások

    Egy-egy betegség diagnosztizálása az orvost nehéz feladat elé állíthatja. A kihívás komoly, hiszen gyógyító...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...