hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Mérsékeltetnék a gyógyeszközök áfáját

Sok gyógyeszközhöz könnyebben juthatnának a betegek, ha ezeknek is öt százalékra mérsékelnék az áfáját, írja a Magyar Idők.

Miközben a friss tej, a tojás, a baromfihús áfája 5 százalékra mérséklődött, jövőre pedig több szolgáltatásnál is ez lesz a helyzet, a gyógyászati segédeszközök esetében egyelőre hiába szorgalmazza az áfacsökkentést a gyártókat és forgalmazókat tömörítő Orvostechnikai Szövetség (OSZ).

Annak ellenére, hogy Magyarországon becslések szerint 1-1,2 millió ember szorul gyógyászati segédeszközre, így például kerekesszékre, hallókészülékre, gyógycipőre, speciális kötszerre, pelenkára vagy kompressziós harisnyára. Olyan gyógyeszközökre, amelyek a rendszerváltáskor még áfamentesek voltak, azóta viszont többek tb-támogatása is csökkent.

Az orvostechnikai szövetség, tekintettel a költségvetés teherbíró képességére, elsősorban az általános forgalmi adó csökkentését szorgalmazza, az ugyanis számításaik szerint mindössze kétmilliárd forintos bevételkieséssel járna, ami szerintük elhanyagolható a pozitív hatásokhoz képest, írja a lap.

(forrás: Magyar Idők)
hirdetés

Könyveink