hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Menesztették Ádány Rózát

Május 10-ével valamennyi egyetemi munkája és feladata alól felmentették a Debreceni Egyetemen a nemzetközileg is ismert és elismert népegészségügyi szakembert, prof. dr. Ádány Rózát – értesült a MedicalOnline.

A Debreceni Egyetem (DE) Népegészségügyi Kar Megelőző Orvostani Intézetének egyetemi tanárát, az Egészségügyi Világszervezet Európai Tanácsadó Testületének társelnökét a MedicalOnline információi szerint nyugdíjazták. Bár a felsőoktatási törvény 70 éves korig engedélyezi az egyetemi tanárok foglalkoztatását, a DE szenátusa korábban olyan határozatot fogadott el, amely szerint a 65. életévüket betöltött egyetemi tanárok alkalmazását évente kell jóváhagyni. Erre az érintett intézet vezetője és dékánja tehet javaslatot, a döntést a rektor egy bizottsággal közösen hozza meg.

Úgy tudjuk, a professzorasszonnyal a Népegészségügyi Kar nemrégiben kinevezett dékánja, dr. Zsuga Judit egyetemi docens közölte a döntést, amiről információink szerint az érintett kari tanács sem értesült. Ádány Rózának az intézetet május 10-ével el kell hagynia, ezután be sem járhat az intézetbe, a DE-n semmilyen munkát nem vállalhat.

Ádány Róza professzor – mint a Népegészségügyi Képző- és Kutatóhelyek Országos Egyesületének elnöke – neve fémjelezte azt a népegészségügyi konferenciát, amelyet egy hete nagy sikerrel tartottak meg Debrecenben; részt vettek rajta a V4 országok népegészségügyi kutatóintézeteinek és társaságainak vezetői mellett az Európai Népegészségügyi Szövetség volt és jelenlegi elnökei, a Népegészségügyi Iskolák Európai Szövetségének elnöke, valamint Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár.

A hazai felsőoktatás történetének első, és máig egyetlen Népegészségügyi Karának alapítója vezeti azt a Magyar Tudományos Akadémia által támogatott kutatócsoportot is, amely hazánkban elsőként kezdett népegészségügyi, epidemiológiai kutatásokkal, azok fejlesztésével foglalkozni, így munkájuk ezen a tudományterületen hiánypótló jelentőséggel bír. Az MTA-DE Népegészségügyi Kutatócsoport 2007 óta a hazai egészségpolitikai döntés-előkészítés támogatása mellett feladatának tekinti a kutatási eredmények nemzetközi szintű megismertetését és elismertetését. Ádány Róza vezetése alatt a kar szoros együttműködést alakított ki a WHO-val.

(Forrás: unideb.hu)
(Forrás: unideb.hu)

Az egyetemi tanár – aki az Európai Népegészségügyi Társaság (EUPHA) egyik szekcióvezetője is – évtizedek óta szívós kitartással szorgalmazza a roma lakosság egészségi állapotának javítását, nemrégiben egy világszinten is egyedülálló, komplex adatbázist készítettek az északkelet-magyarországi roma lakosság egészségi állapotáról annak érdekében, hogy azonosítsák a legnagyobb súlyú népbetegségekre hajlamosító kockázati tényezőket egy olyan cselekvési terv kidolgozásához, amellyel ezek a veszélyek mérsékelhetők.

Ádány Róza évtizedek óta szorgalmazza egy átfogó, nemzeti népegészségügyi program kidolgozását, ennek szükségességét kutatási eredményekkel, hazai és nemzetközi adatokkal támasztva alá. Gyakran említette, hogy bár a halálozási mutatók a kilencvenes évek óta javulnak, az EU15-ökhöz képest, a korai halálozás relatív kockázata a magyarok körében folyamatosan nő, 1980–2010 között a háromszorosára emelkedett. A korai, 70. életév előtt bekövetkező halálozások esetében a vezető halálokok a daganatos megbetegedésekközül kerülnek ki, az általuk okozott halálozást tekintve az OECD országok között az első helyen állunk.

2017-ben a népegészségügyi helyzet javításáért együttműködési megállapodást kötött az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyért Felelős Államtitkársága és a Népegészségügyi Képző- és Kutatóhelyek Országos Egyesülete, amelynek szakértői csapata a megállapodás nyomán Ádány Róza vezetésével kidolgozta a Nemzeti Népegészségügyi Program 2018–2030 címet viselő szakpolitikai stratégiai tervezetet.

Az Ádány Róza-féle népegészségügyi stratégiára alapozza népegészségügyi programját a minisztérium – erről Horváth Ildikó tett említést a Magyar Kórházszövetség április közepén megrendezett konferenciáján. Minisztériumi forrásból lapunk úgy értesült, hogy Ádány Róza korábban találkozott Kásler Miklós emberi erőforrás miniszterrel is, aki arra kérte, hogy legyen a tárcánál kidolgozott népegészségügyi program „arca”, azonban informátorunk szerint ez a gyümölcsözőnek ígérkező kapcsolat megszakadt.

Ádány Róza egyébként március végén a Magyar Nemzetnek adott interjúbantöbbek között megemlítette, hogy már tavaly nyáron a minisztérium rendelkezésére bocsátották a stratégiai tervezetet, amelyből szerinte akkor válhatna akcióprogram, ha a szükséges egyeztetéseket követően azt a kormány elfogadja, konkrét célokat és feladatokat nevesít, és a megvalósításukhoz forrást rendel. (Az április közepén tartott kormányülésen Kásler Miklós nem tudta kellő súllyal képviselni a népegészség ügyét, hiszen a kormány csak elvileg támogatta az általa előterjesztett programo(ka)t, pénzt azokhoz nem rendelt.

Lapunk kereste a professzorasszonyt, azonban hívásunkra üzenetben válaszolt, miszerint nem kíván nyilatkozni; ellenben információink szerint „komoly mozgolódás” van az intézményben a szakember méltatlan eltávolítása nyomán.

Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink