hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Még mindig százak tartanak külföldre

Bár rövid távon tapasztalható némi javulás, sajnos tény, hogy minden évben több száz egészségügyi szakdolgozó dönt úgy, a hazai állapotok és feltételek mellett-miatt nem szeretne tovább Magyarországon dolgozni, írja a Magyar Nemzet.

Az Állami Egészségügyi Ellátóközpont (ÁEEK) friss adataiból kiderül: tavaly 631-en igényeltek a külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági bizonyítványt, 2015-ben ezt 707-en, 2014-ben pedig 980-an tették. Javul tehát a tendencia, de a kieső több száz szakdolgozó így is súlyos problémákat okoz a hazai ellátásban. Sok kórházban ugyanis már nagyobb gond a nővér-, mint az orvoshiány. Ráadásul a szakdolgozók közül már nem csak a harmincöt év alattiak döntenek úgy, hogy külföldön folytatják. Tavaly például a 35–49 évesek közül 311-en igényelték a szükséges dokumentumot.

Feltételezhető a számok alapján, hogy a fogorvosok közül is sokan mennek más országba dolgozni. Tavaly az ÁEEK szerint 162 magyar és 96 külföldi állampolgárságú fogorvos kérte a szükséges hatósági bizonyítványt. Jó hír azonban, hogy az egy évvel korábbi adatokhoz képest csökkent azoknak a magyar orvosoknak a száma, akikről feltételezhető, hogy más országban szeretnének dolgozni. 2015-ben ugyanis még 176-an kérték a bizonyítványt. Azok, akik elmennek, nagyon hiányoznak az alapellátásból, hiszen az országban körülbelül háromszáz, tartósan betöltetlen fogorvosi körzet van.

Javulás látható a gyógyszerészek esetében is; közülük tavaly a korábbi évekhez képest már lényegesen kevesebben döntöttek úgy, hogy más országban szeretnének dolgozni, írja a lap.

(forrás: Magyar Nemzet)
hirdetés

Könyveink