hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.

Az állam kebelére menekítik a marcali kórházat

Júniustól a megyei kórházba olvadva dolgozhat tovább a marcali, már amennyi megmarad belőle – írja a sonline.hu

A dél-dunántúli nagytérségi központ (TESZK) igazgatója, Horváth Zoltán megerősítette a Somogyi Hírlapnak, hogy a kórházak működtetésért felelős központi szervezet (GYEMSZI) a megyei és marcali kórház összevonását várja el. Az utóbbi  ugyanis önállóan nem képes megfelelni a szakmai kollégiumok által megszabott feltételeknek, azonban a legtöbb eddigi orvosi szakmában szükség van az  aktív szolgáltatásaira.

Antal Gabriella, a marcali kórház főigazgatója arról tájékoztatta a lapot, hogy a dolgozók számára is egyfajta túlélést jelent az új helyzet.

Abban, hogy konkrétan, mely tevékenységek maradnak a kórházban február 14-én a megyei kórház és a marcali kórház szakemberei döntenek majd Kaposváron. Ennek ismeretében pedig  a jelenleg ellátásra kötelezett marcali önkormányzat testületi döntést hoz, mellyel átadja a feladatot az államot képviselő GYEMSZI-nek, a GYEMSZI pedig a feladatot saját intézményével, a Kaposi Mór Oktató Kórházzal láttatja el. Az új struktúra szerinti működés várhatóan júniustól indulhat el.

(forrás: sonline)
hirdetés

Könyveink