hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Maradnak a főigazgatók

Az egészségügyi államtitkárság megegyezett a Magyar Kórházszövetséggel arról, hogy a kórházigazgatók ugyanarra a feladatkörre új munka­szerződést kapnak, közli a Magyar Idők.

Az egészségügyi tárcánál a lapnak azt mondták: egyetlen esetben sem fordult elő, hogy mást bíztak volna meg a főigazgatói feladatok ellátásával, mint aki eddig is vezette az adott kórházat. Az új szerződések a pályázat eredményes elbírálásáig, de legfeljebb öt év határozott időre szólnak. Ennek az az oka, hogy a várható további integrációk miatt egyelőre nem minden főigazgatói állást pályáztatnak majd meg. Azt, hogy az új megbízásokban a korábbiakhoz hasonlóan ismét szerepel egy három hónapos próbaidő, úgy kommentálták: egy közfeladatot ellátó, közpénzekből gazdálkodó intézmény esetében nem biztos, hogy a munkáltatónak le kell mondania az ilyen jellegű jogairól.

A Magyar Kórházszövetség elnöke, Svébis Mihály kifejezetten károsnak nevezte azokat a sajtóhíreszteléseket, amelyek szerint a kórházigazgatók pusztán azért nem emelnek kifogást az új munkaszerződések miatt, mert „nem akarnak ujjat húzni” az államtitkársággal. Hozzátette: minden érintett intézmény főigazgatója aláírta az új munkaszerződését, a Heim Pál Gyermekkórházé is, akinek a szerződésével kapcsolatban félinformáció­kon alapuló és így téves következtetések levonására alkalmat adó megállapítások kerültek nyilvánosságra.

(forrás: Magyar Idők)
hirdetés

Könyveink