2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Már most túlterhelődött a rendszer

Az intenzív osztályokon a legtöbb kórházban ma is túl kevés a szakember – mondta a Népszavának Bencsik Andrásné, a Független Egészségügyi Szakszervezet alelnöke.

„Ez a rendszer már most nem bírja a járványt, elfáradtak az orvosok és nővérek, sok egészségügyi dolgozó megfertőződött, ezért kiestek az ellátásból. Az intenzív osztályokon a legtöbb kórházban ma is túl kevés a szakember” – mondta Bencsik Andrásné, a Független Egészségügyi Szakszervezet alelnöke. Szerinte egy szakápolónak hivatalosan két intenzív osztályos beteget kellene ellátni, de ez eddig sem valósult meg, inkább 3-4 beteget láttak el, most pedig ez ennél jóval több is lehet.

Egy rezidens, akit épp most vezényeltek át egy fővárosi covid osztályra, azt mondta: egy orvosra 8 beteg jut, a nővérek esetében viszont már team-ek alakultak, van aki csak etet, más csak fürdet, vagy kizárólag gyógyszert adagol, mert már csak így tudják megoldani az ellátást. Emellett kitért arra is: olyan speciális tudás kell az intenzív terápiás osztályon való munkához, a lélegeztetőgépek kezeléséhez, amit nem egy hét, hanem öt év alatt tanul meg egy aneszteziológus. „Jól hangzik, hogy beültetnek egy orvost a monitor elé, aki majd figyel mindent, de ez nem ilyen egyszerű” – mondta.

Bencsik Andrásné azt mondta: még májusban volt egy egy hetes gyakorlati és elméleti képzés a rezidens orvosoknak és a más osztályon dolgozó ápolóknak intenzív terápiás ellátásról, így a lélgeztetőgépekről is, ami szerinte afféle „gyorstalpaló” volt. Azóta azonban hónapok teltek el.

Egy szemész rezidens arról mesélt a Népszavának: még tavasszal küldtek ki mindenkinek egy vázlatos anyagot képekkel, videókkal illusztrálva, a végén pár kérdéses teszttel, ami annyira egyszerű volt, hogy első elolvasás után bárki helyesen válaszolt volna, de ettől még senki nem tanul meg lélegeztetni. „Egy leírásból nem lehet megtanulni intubálni. Leírták ugyan, hogy milyen típusú lélegeztetési módok vannak, de nem biztos, hogy a beteg azt pont úgy bírja. Inkább csak egy látszat dolog volt ez a képzés, ugyanúgy senki nem tudja majd kezelni a gépet” – mondja a rezidens. Szemész kollegái közül novembertől egyébként már többeket átkértek covid-osztályra segíteni.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a lap kérdésére azt írta, hogy tavasz óta több speciális képzést is indítottak.

(forrás: Népszava)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés