hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Magyar falu: januárban kiírják az első pályázatokat

A Magyar falu program forrásai rendelkezésre fognak állni a jövőben is, sőt az első pályázati kiírások 2022-ben már januárban megjelennek, hangsúlyozta a program kormánybiztosa csütörtökön a Fejér megyei Adonyban, ahol átadta a program keretében 30 millió forintos támogatásból felújított szolgálati lakást.

Gyopáros Alpár felhívta a figyelmet arra, hogy amely település Adony mintájára szolgálati lakást szeretne kialakítani vagy fejleszteni, a januári pályázatok között meg fogja találni az erre vonatkozó pályázati kiírásokat is.

A kormánybiztos rámutatott, hogy a Magyar falu program keretében 2019 óta írnak ki pályázatokat szolgálati lakások kialakítására, illetve felújítására, fejlesztésére, és eddig több mint 400 ilyen pályázatot támogattak, több mint tízmilliárd forint értékben. Gyopáros Alpár úgy véli, komoly jelentősége van a szolgálati lakásokra vonatkozó pályázatoknak, mert egyrészt "ez egy olyan program, amit maguk a falvak írnak", másrészt kulcsfontosságúak a humánerőforrás megtartása miatt.

Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa beszédet mond a Magyar falu program keretében 30 millió forintos támogatásból felújított szolgálati lakás átadásán Adonyban 2021. november 18-án (MTI/Vasvári Tamás)

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink