hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Ma kezdődik a pécsi egyetemi vesztegetési per (Frissítve: Védő híján később indul...)

Ma kezdte volna, ám októberre halasztotta a Győri Törvényszék a pécsi egyetemen történt vesztegetési ügy tárgyalását.

Huszonhét ember ellen folyik eljárás költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt, több mint 16 ezer oldalnyi irat alapján.

Az április elején benyújtott vádiratban az áll, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) által 2010 tavaszán indított nyomozás adatai szerint a vádlottak padjára kerülő emberek bűnszervezetet alkotva, csúszópénzek fejében kötöttek beszállítói és szolgáltatási szerződéseket, s ezzel több mint százmillió forint kárt okoztak.

Pilisi Gábor, az NNI dél-dunántúli régióvezetője azt mondta: a 2010 áprilisát megelőző másfél évben titkos nyomozást folytattak bírói engedélyhez kötött helyiség- és telefonlehallgatással, postai küldemények ellenőrzésével. Mindez megerősítette: "a háttérben korrupciógyanús bűncselekmények vannak".
A Pécsi Ítélőtábla büntetőkollégiumának vezetője május végén azt közölte az MTI-vel: a táblabíróság elfogultsága indokolja, hogy az ügyet illetékességi területükön kívül tárgyalják. Ezzel kapcsolatban a Kaposvári, a Zalaegerszegi és a szintén az ítélőtábla illetékességi területén működő Szekszárdi Törvényszéket nem keresték meg, miután a Pécsi Törvényszék mellett a Pécsi Ítélőtábla is elfogultságot jelentett be.

A Pécsi Újság.hu múlt pénteken írta meg, hogy az ügy elsőrendű vádlottjának ügyvédjét, a fővárosban praktizáló Papp Gézát kizárták az eljárásból. I. Gábor ügyvédje, mint a lapnak elmondta, más ügyekkel való ütközés miatt nem tudna részt venni mindegyik tárgyaláson, s emiatt a törvényi előírásoknak megfelelően helyettesítésére adott meghatalmazást távolmaradása esetére.

Papp Géza az ügy kilencedrendű vádlottjának képviseletét ellátó Gartner István győri ügyvédet hatalmazta meg helyettesítésére.

A lapnak nyilatkozó Papp Géza azt mondta: a szeptember 18-ra meghirdetett első tárgyalási napon I. Gábor védelem nélkül lenne kénytelen a bíróság elé állni, emiatt pedig el kellene napolni a bírósági eljárás kezdetét. Az ügyvéd úgy látja, a keddi tárgyalást el is napolhatják, ha viszont mégsem ez történne, "az olyan súlyos eljárási szabálysértés lenne, amelyet a strasbourgi emberi jogi bíróság is értékelni fog".

Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke még aznap úgy nyilatkozott az MTI-nek: egyértelműen téves döntés született, amikor néhány nappal a maratoninak ígérkező pécsi egyetemi vesztegetési per kezdete előtt a Győri Törvényszéken kizárták a tárgyalásból az ügy elsőrendű vádlottjának ügyvédjeit.
Mint mondta: van két büntetőeljárási szabály, amelyeket a jelek szerint a bíróság "összetévesztett", és a tényállást is pontatlanul idézte. Ez a tévedés pedig "súlyosan érinti a vádlott védekezéshez való jogát", jegyezte meg Bánáti János.

Frissítés (11.06)

Alig egy óra elteltével október elsejére napolta a pécsi egyetemi vesztegetés tárgyalását a Győri Törvényszék kedden. A vádlottak és védőik számbavétele során derült ki, hogy nincs jelen az elsőrendű vádlott egyik jogi képviselője sem, így érdemben nem lehet belekezdeni a tárgyalásba. Volt vádlott, aki az eljárás felfüggesztését, míg más saját ügye elkülönítését kérte a bíróságtól.

Az MTI információja szerint az előbbi esetben egy alkotmánybírósági beadvány az indok, az utóbbiban az, hogy a vádlottat a harminc vádpont töredéke érinti csak.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink