hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Lesz forrás a rendkívüli kórházi pulykapénzre?

Hamarosan rendkívüli pulykapénzt, 20-22 milliárd forintot kell kifizetniük a kórházaknak. A Népszava szerint az intézmények felénél kérdés, hogy miből.

Az ágazati érdekvédők november végén egy havi plusz juttatást kértek az egészségügyieknek, köztük a műszaki és gazdasági területeken dolgozóknak is. Bár az ezt jóváhagyó kormányhatározat még nem jelent meg a közlönyben, a lap úgy tudja: ez az összeg december végéig, de legkésőbb január elején megérkezhet a dolgozókhoz.

A juttatás forrása az idei ötszázalékos munkáltatói járulékcsökkentés, ezt a megtakarítást az egészségügyi intézményeknek egy külön számlára kellett félretenniük. Ha azonban most ezt a körülbelül 20-22 milliárd forintot elő kellene venniük a kórházigazgatóknak, az alig a felüknek sikerülne. A többiek ugyanis ebből a pénzből fizettek egyes halaszthatatlan számlákat.

50-60 intézményben december elején újítják meg a főigazgatói megbízásokat, sokan ezért is kockáztattak és fizettek erejükön felül a beszállítóknak, hogy bizonyítsák jól gazdálkodó menedzserek. A kórházak gazdálkodását jól ismerő forrás szerint az intézmények eladósodási üteméből nagyon is jól sejthető, kinél nincs már meg a pulykapénzre való. S abból, hogy az intézmények 40-50 százalékának a korábbi évekhez képest kevesebb a tartozása, noha a működtetésükhöz évtizedek óta ugyanúgy hiányzik egy-két havi finanszírozás. A főigazgató nem is nagyon tehet mást, minthogy tologatja a pénzt. Ha a beszállítók szorongatják, akkor oda csoportosít át, ha bért kell fizetni, akkor meg oda. Csakhogy most egyetlen hónap alatt három követelést, a bért, a pulykapénzt és a 30 napon túli adósságokat kell teljesíteni.

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink