hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Légzésfigyelőket vizsgált a versenyhivatal

A hatóság egyebek mellett azt firtatta, hogy e termékek valóban rendelkeznek-e életmentéssel kapcsolatos jellemzőkkel a bölcsőhalál kockázatának csökkentése tekintetében.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Baby Paradise Kft. és az Angelstore Kft. légzésfigyelő készülékeivel kapcsolatban. A közlemény szerint a GVH egyrészt azt vizsgálta, hogy a légzésfigyelő termékek megalapozottan használják-e a légzésfigyelő készülék megnevezést, másrészt, hogy a termékek valóban rendelkeznek-e életmentéssel kapcsolatos jellemzőkkel a bölcsőhalál kockázatának csökkentése érdekében. Harmadrészt pedig a termékek piaci elsőségére vonatkozó állításokra is figyelmet fordított a hivatal.

A légzésfigyelési funkción túlmutató  egyes állításokkal összefüggésben a GVH a vállalkozások vállalásai alapján kötelezettségként írta elő az érintetteknek, hogy a termékek csomagolásán tüntessék fel, ha az nem orvostechnikai eszköz és ennek megfelelően módosítsák majd a hirdetéseket. Csak abban az esetben terjesszék a piaci elsőségről szóló állításokat, ha azt tudományos igényességgel alá tudják támasztani, továbbá tegyenek közzé a honlapjukon a légzésfigyelők szerepéről, funkcióikról egy-egy oktatási anyagot is.

A GVH közleményében beszámolt arról, hogy a légzésfigyelő készülék megnevezés használatának megalapozottságára indított eljárást megszüntették, miután a hivatal piaci, fogyasztói információkra támaszkodva úgy ítélte meg, hogy a légzésfigyelő megnevezés a fogyasztók számára nem jelent többet, mint egy eszközt a légzés kimaradásának jelzésére és nem várnak a készüléktől újraélesztési funkciót.

A GVH a cégek kötelezettségvállalási nyilatkozatainak mérlegelése után a vállalások elfogadása mellett döntött, többek között értékelte, hogy a vállalkozások önként módosították kommunikációs gyakorlatukat, amely nem sérülékeny fogyasztókat célzott meg, valamint, hogy a kötelezettségvállalás túlmutat a konkrét ügyeken.

 

(forrás: MTI, GVH)

cimkék

GVH
hirdetés

Könyveink